A nemzeti jogalkotás az önálló állami lét alapja, és Magyarország alkotmányos önazonosságának megtestesítője – mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter az Igazságügyi Zsebtörvénytár bemutatóján 2018. március 5-én a Magyar Tudományos Akadémián.

Trócsányi László a magyar jogrendszer megújításának legfontosabb törvényeit tartalmazó kiadványt bemutatva – Orbán Viktor miniszterelnök és a rendezvényre meghívott jogászok előtt – azt hangoztatta, tárcája feladata, hogy őrködjön a kodifikáció minősége felett és szerezze vissza annak régi becsületét.

Kép letöltéseFotó: Véssey Endre

Kiemelte, hogy a Térfy Gyula által alapított Igazságügyi Zsebtörvénytár újbóli közreadásával bizonyságot akarnak tenni a nemzeti kodifikáció megbecsültségéről.

A nemzeti kodifikáció tudomány és művészet, ezzel szemben az uniós jogalkotás alkufolyamatokat türköző jogtechnika – fogalmazott a miniszter.

Törvényeink a letisztult jogelvek és a konkrét valóság öleléséből születnek – fogalmazott Trócsányi László.

Elmondta, ahhoz, hogy ma ki tudják adni a zsebtörvénytárat, "jogi rendszerváltozásra" volt szükség, arra, hogy 2010 és 2018 között alapjaiban újuljon meg a magyar jogrendszer.

Közölte, a zsebtörvénytár mint jogszabálygyűjtemény megjelentetésének 1948-ban megszakadt hagyományát a mostani kiadvány hivatott újjáéleszteni. A Térfy Gyula (1864-1929) jogtudós, kodifikátor által 1922-ben alapított és most újra kiadott zsebtörvénytár az alaptörvényt, valamint a hazai jogrendszer megújításának legfontosabb anyagi és eljárásjogi törvényeit tartalmazza.

Kép letöltéseFotó: Véssey Endre

Hangsúlyozta, hogy az Igazságügyi Zsebtörvénytár évtizedeken keresztül a "bibliája" volt valamennyi jogásznak. A miniszter idősebb Térfy Gyulát, a kiadvány alapítóját, az akkori tárca törvényelőkészítő főosztályának vezetőjét, királyi kúriai tanácselnököt – a család több leszármazottja előtt – méltatva a kortárs kodifikátornemzedék példaképének nevezte.

Az Igazságügyi Zsebtörvénytár első alkalommal 1922-ben jelent meg, és a jogalkalmazók mindennapi munkáját segítette azzal, hogy a jogszabályokat egyetlen gyűjteménybe foglalta.

A most újraalapított, a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó gondozásában kiadott kötetet külsőleg egyfajta reprint kiadásként jelentették meg, de már a hatályos törvényekkel, valamint tárgymutatóval kiegészítve.

Kép letöltéseFotó: Véssey Endre

Az eseményen megemlékeztek továbbá Vladár Gáborról (1881-1972), az egykori kiváló igazságügyi miniszterről, "akinek szellemi és erkölcsi nagysága előtt a mai magyar politika és jogászság képviselőinek kötelessége fejet hajtani".

(MTI)