Magyarország üdvözli a civil társadalom részvételét az Európa előtt álló kihívások megoldásában, de különbséget kell tenni a különböző szerepek között, tagadhatatlan ugyanis, hogy a kormányok bírnak a legnagyobb legitimitással - fogalmazott Trócsányi László igazságügyi miniszter az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári és igazságügyi szakbizottságának (LIBE) hétfői ülésén.

A magyar jogállamiság helyzetével foglalkozó meghallgatás kezdetén Trócsányi László hangsúlyozta, a kormány nyitott a párbeszédre, számos kérdést sikerült már lezárni konstruktív megközelítéssel.

A nem kormányzati szervezetekről (NGO) szólva a tárcavezető elmondta,

60 ezer ilyen működik Magyarországon, "élnek és virulnak", elmondhatják az álláspontjukat,

attól pedig még nem lesz diktatúra, ha azt bizonyos esetekben nem fogadja el a kormány. Nincs miért aggódni az NGO-k jövőbeli helyzetét illetően, a készülő jogszabály mindössze arra vonatkozik, hogy a bíróságoknál be kell majd jegyezni, hogy mennyi pénzt kapnak ezek a szervezetek külföldről - szögezte le.

A miniszter beszélt emellett a migrációs válságról, amely szerinte a legnagyobb kihívás ma Európában, és amelyben Magyarország különösen érintett.

A kormány határozott választ kívánt adni a krízisre,

Magyarország meg akarja védeni a lakosságát és a területét, s ez teljes mértékben összhangban van az európai joggal

- jelentette ki.

Európában garantálni kell a közrendet és közbiztonságot, ezek nélkül nincs jogállamiság. A terrorizmus itt van köztünk, nem tudhatjuk, hol fog lecsapni - mondta.

Trócsányi László kiemelte továbbá a schengeni rendszer, a belső határellenőrzések nélkül szabad mozgás megőrzésének fontosságát, illetve hozzátette,

különbséget kell tenni migránsok és menekültek között,

a gazdasági bevándorlók ugyanis pusztán a jobb élet reményében akarnak Európába jönni.

(MTI; kormany.hu)