Trócsányi László szerint a lakosságot érintő döntések nem európai uniós, hanem nemzeti hatáskörben kell, hogy maradjanak.

Az igazságügyi miniszter 2016. szeptember 4-én a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában annak a meggyőződésének is hangot adott, nem helyes, hogy egy nemzeti kérdésben az aktuális állam joga szimbolikussá válik.

A tárcavezető hozzátette, Magyarországon az állami felhatalmazás megerősítését jelentheti az októberi népszavazás a kérdésben.

„Úgy gondolom, hogy innentől kezdve egy politikai vitát is lehet kezdeményeznünk – esetleg jogi vitát –, amely a magyar pozíciót egyértelművé fogja tenni” – fogalmazott.

A miniszter úgy látta, az Európai Unió „deficitje” éppen abból következik, hogy a lakosságot érintő fontos kérdéseket nem beszélik meg az emberekkel, pedig a kvóta éppen egy olyan ügy, amelyet csak széles konszenzussal lehetne megvalósítani.

(MTI)