A magyarok szabadságszerető nép, az egyenes beszéd és adott szó betartásának hívei, akik nem lebontják, hanem védik Európa értékeit - hangoztatta Varga Juditigazságügyi miniszter pénteken Tusnádfürdőn, a 30. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) Országkép, nemzetkép című pódiumbeszélgetésén.

"Amikor jönnek ezzel a mantrával, hogy szétverjük Európát, meg az európai értékeket lebontjuk, akkor mindig erre figyelmeztetem őket, hogy számunkra annyira fontosak az európai értékek, hogy nemcsak évszázadokon át vérünket, életünket adtuk érte, hanem még büszkék is vagyunk arra, hogy ezt beírhatjuk a nemzeti hitvallásunkba. Ez mindent elmond arról, hogyan állunk mi az európai projekthez" - mondta brüsszeli tapasztalatait felidézve az európai uniós kapcsolatokért is felelős kormánytag.

A nemzeti sztereotípiákról, önbecsülésről és külföldi megítélésről szóló beszélgetés során Varga Judit elmondta: tárgyalásai során többször érzékelte, hogy Magyarország őszinte, bátor kiállása félelmetes az európai fősodor számára, amely fél a precedens erejétől.

Brüsszelben sokaknak ugyanakkor megkönnyebbülést is jelent az, hogy a magyarok a kemény döntéseket is vállalják - mondta.

A migrációval kapcsolatos határozott magyar álláspontra utalva elmondta, sok olyan európai politikust ismer, aki a tények szintjén "észnél van", csak nem mer nyíltan szembemenni az árral, viszont örül a magyarok határozottságának.

Hozzátette: szerinte sokkal jobb nevén nevezni a valóságot, mint megtanulni a "nagyon furcsa, álságos európai nyelvezetet".

Elismerte, hogy a magyaroknak sok csalódás forrása is az, hogy tárgyalópartnereikről is őszinteséget feltételeznek, és abban bíznak, hogy a barátságok tartósak. Varga Judit szerint az EU-val kapcsolatos nézeteltérések is oda vezethetők vissza, hogy Magyarország ragaszkodik az uniós szerződésben foglaltakhoz, ahhoz, hogy egymást kölcsönösen tisztelő tagországok Európájához csatlakozott.

"Minket már ezért támadnak, mert nem akarunk csatlakozni ahhoz, hogy Európa egy folyamatos változásban van, és a végcél majd valami nagy feloldódás valami Európai Egyesült Államokban, egy multikulturális, arcát vesztett társadalomban" - közölte a miniszter.

A pódiumbeszélgetés másik résztvevője, Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár szerint a magyar kormány narratívaküzdelembe került az EU-val.

"A Fidesz-KDNP pártszövetség narratívája az elmúlt 8-9 évben nagyon egyszerű: sokkal egyszerűbb lenne, ha valóban odafigyelnének arra, amit mondunk, mert azt mondjuk, amit teszünk, és azt teszünk, amit mondunk" - szögezte le az államtitkár, hozzátéve: ez biztos meglepő, mert Nyugat-Európában ez egyáltalán nem jellemző.

Kovács Zoltán kifejtette: Nyugat-Európában a politikai közösségek egyre szabadabban dobják el a saját identitásukat, ami értelmezése szerint nem azt jelenti, hogy mássá válnak, hanem azt hogy megszűnnek létezni.

"Mi viszont ragaszkodunk azokhoz az identitáselemekhez, hagyományokhoz, amelyektől azzá lettünk, amik vagyunk, ezt szeretnénk megőrizni" - szögezte le az államtitkár.

A nyugat-európai képmutatás példájaként az előadók kitértek a Magyarország elleni hetes cikk szerinti eljárásra és a Sargentini-jelentés megszavazása körüli szabálytalanságokra.  Varga Judit beszámolt arról, hogy az EU bírósága elé vitte az ügyet.

Kovács Zoltán szerint a nyugat-európai elit politikai eszközként használja a Magyarország elleni jogállamiság-eljárást, amely éppen a jogállamiság elvét, a jogbiztonságot sérti.

"Megerőszakolják az intézményi és jogrendszert annak érdekében, hogy a saját politikai felfogásuk érvényesüljön" - összegezte a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár.

(MTI)