Az áldozatok, köztük a terrorizmus áldozatainak jogvédelméről egyeztetnek budapesti tanácskozásukon a visegrádi és a Benelux-országok igazságügyi miniszterei - mondta el újságíróknak a hétfői tárgyalások előtt Trócsányi László igazságügyi miniszter.

A miniszter hangsúlyozta, hogy terrortámadás esetén az áldozatok "merőben új kategóriája" jelenik meg: ártatlan emberek, akik utcán sétálnak vagy szórakozóhelyen vannak, mint a párizsi Bataclan klubnál.

"Az áldozatvédelem nyilvánvalóan új kihívások előtt áll, hiszen a hagyományos bűnelkövetők mellett megjelenik a terrorista, és emiatt pillanatok alatt áldozatok sokaságáról kell beszélnünk" - mondta Trócsányi László.

Kép letöltéseFotó: Véssey Endre/IM

A miniszter kifejtette: Belgium és Hollandia ezen a téren nagyobb tapasztalattal rendelkezik, a visegrádi országok egyelőre nem érintettek, de "sose lehet tudni, hogy mikor, mi történik", ezért figyelembe kell venni a tapasztalatokat. A tárcavezető hozzátette: mind a V4-ek, mind a Benelux országok erős regionális együttműködést alakítottak ki, sokrétű tapasztalatokkal rendelkeznek, a többi között ezért is fontos, hogy az EU keretei között az egyes régiók együttműködjenek és összefogjanak.

A visegrádi országok soros elnökségét júliustól egy éven át látja el Magyarország, ennek keretében tartanak igazságügyi miniszteri találkozót, amelyre Hollandia, Belgium és Luxemburg igazságügyi miniszterét is meghívták. Trócsányi László elmondta, hogy a tárgyalásokon szó lesz a jogi eljárások elhúzódásáról is.

"Az igazságszolgáltatásba vetett közbizalom egyik alapköve, hogy az eljárások mikor fejeződnek be, és úgy gondolom, hogy ezen a téren sosem lehetünk elégedettek" - emelte ki a tárcavezető, aki szerint az igazságszolgáltatásban is a hatékonyságot kell szem előtt tartani, úgy, hogy a vádlottak és az áldozatok jogai is maradéktalanul érvényesüljenek.

"A Benelux-országok és a visegrádi országok az áldozatok oldalán állnak. Az áldozatok védelmét kell megerősíteni, olyan tisztességes eljárásokban, amelyek lehetővé teszik az ügyek gyors befejezését" - mondta az igazságügyi miniszter.

Trócsányi László arra is kitért, hogy vasárnap a visegrádi és a Benelux-országok igazságügyi miniszterei az európai ügyészségről és az uniós ügyészségi együttműködési szervezet, az Eurojust kapcsolatáról egyezettek. A többi közt a terrorizmus, a pénzmosás és a kiberbűnözés határokon átnyúló problémát jelent, ezért közös fellépésre van szükség - mutatott rá. Azt mondta: Magyarország nagyon elégedett a Eurojust működésével, és a többi tagállam igazságügyi miniszterei is megerősítették, hogy az egyik szervezet létrehozása nem jelentheti a másik gyengítését.

Az igazságügyi miniszter arról is említést tett, hogy a tárcavezetők a jogállamiság kérdését is érintették.

"Megállapítottuk, hogy az igazságszolgáltatás függetlensége alapvető követelmény valamennyi országban" - hangsúlyozta Trócsányi László, aki elmondta: a megbeszélésen lehetőség nyílt arra, hogy Magyarország és Lengyelország is kifejtse álláspontját.

Az Európai Bizottság korábban életbe léptette Lengyelországgal szemben az úgynevezett jogállamisági mechanizmust, valamint kötelezettségszegési eljárást is indított Varsó ellen a bíróságokról szóló jogszabály módosítása miatt.

(MTI)