Az igazságügyi miniszter átadta a tárca dolgozói által gyűjtött csaknem 1,5 millió forint értékű adományt a Magyar Református Szeretetszolgálat kuratóriumi elnökének, Oláh Istvánnak szerdán Budapesten, a minisztérium épületénél.

Trócsányi László elmondta, a minisztérium munkatársai úgy gondolták, hogy szolidárisnak kell lenni a nehéz helyzetben élő emberekkel, ezért gyűjtést szerveztek, hogy "másnak is legyen karácsonya, legyen boldogsága, érezze a szeretet, érezze azt, hogy törődnek velük".

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely/kormany.hu

Az immár hagyománnyá vált gyűjtés során a minisztérium mintegy 500 dolgozójának felajánlásával közel 1,5 millió forint értékű olaj, liszt, csokoládé és más tartós élelmiszer gyűlt össze - közölte az igazságügyi tárca vezetője.

Oláh István, a Magyar Református Szeretetszolgálat kuratóriumi elnöke köszönettel fogadta az adományt. Elmondta, hogy szolgálatuk jelen van az egész Kárpát-medencében, karitatív munkájuk során szeretnének eljutni a legkisebb településeken élő rászoruló családokhoz is.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely/kormany.hu

A minisztérium adománygyűjtő akciója kapcsán azt mondta: itt nem csupán egy liter olajról, kiló lisztről van szó, hanem az emberek gondoskodó szeretetéről is, akik azt az üzenetet közvetítik, hogy a rászorulók nincsenek egyedül, ott van mögöttük egy közösség, támogató lelkület.

Elmondta, hogy a szeretetszolgálat ebben az évben azt tűzte ki célul, hogy 150 ezer kilogramm élelmiszert gyűjt a rászorulóknak.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely/kormany.hu

"Most úgy tűnik, hogy ezzel a gyűjtéssel együtt ez teljesült" - közölte, hozzátéve, hogy az adományokkal 10 ezer családhoz szeretnének eljutni a határon innen és túl.

(MTI)