Véglegesítésnél tart az egyházügyi törvény módosításának tervezete, amely szerint bírói hatáskör lesz az egyházak bejegyzése – nyilatkozta Trócsányi László igazságügyi miniszter a Magyar Hírlapnak.

A lap 2015. június 15-i számában megjelent interjúban Trócsányi László elmondta: a tervezet hamarosan a kormány elé kerülhet. Az egyházakkal is terveznek tárgyalni, és a szándékuk szerint az ősszel az Országgyűlés elé terjesztik a javaslatot.

Lényeges változás az lesz, hogy "a jövőben a regisztrációról nem a parlament dönt, hanem ez bírói hatáskör lesz" – közölte.

Trócsányi László a perelőkészítés szabályozása kapcsán azt mondta: meg kellene akadályozni, hogy a rossz előkészítés folytán az eljárások elhúzódjanak vagy eltávolodjanak a per lényegétől.

Szavai szerint a perelőkészítés során a feleknek és a bíróknak rögzíteniük kell, hogy mi a per tárgya, milyen jogcím alapján perel valaki, és mik a bizonyítékok. Ettől a tárgyalási szakban nem lehetne eltérni.

Trócsányi László szerint ennek köszönhetően az eljárások gyorsabbá válhatnának, és kiszámíthatóbb ítéletek születhetnek.

A biztonságos országok listájáról szóló javaslat kapcsán a miniszter elmondta: európai és nemzeti szinten is választ kell adni arra, hogy a Földközi-tenger vidékéről, Afrika egyes részeiről, illetve a biztonságpolitikailag kockázatos országokból jelentős számú ember indul el Európába.

Meg kell keresni az okokat, és helyben, az említett országokban kell lépni – mondta Trócsányi László hozzátéve, hogy a tagállamoknak az őket érintő helyzetet kell megoldaniuk.

Közölte, hogy Szerbiát, az Európai Unióval csatlakozást folytató országot "joggal tekinthetjük biztonságos származási országnak és biztonságos tranzitországnak".

Az Európai Parlament (EP) Magyarországról szóló állásfoglalása kapcsán Trócsányi László szerint "nagy kérdés", hogy nem terjeszkedik-e túl a hatáskörén az EP, amikor egy tagország belpolitikai kérdéseiről alkot véleményt.

A Biszku-perről azt mondta a lapnak, hogy figyelemmel az életkorra is, "szerencsésebb" lett volna, ha az igazságszolgáltatásnak sikerül jogerősen lezárnia az ügyet. "Az eljárás gyors lefolytatása ilyen esetben erkölcsi kötelesség is" – fogalmazott Trócsányi László.

(MTI)