Csongrád Megye Díszpolgára címmel tüntették ki Trócsányi László igazságügyi minisztert, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) professzorát. Az elismerést szerdán az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 170. évfordulója alkalmából rendezett Nemzeti esten adták át Szegeden.

Balogh Elemér jogtörténész, az SZTE jogi karának dékánja Trócsányi László életútját ismertetve elmondta, a miniszter 1956-ban született Budapesten. Jogi tanulmányait Szegeden kezdte, majd 1980-ban szerzett diplomát az ELTE-n. 1985-től a Budapesti Ügyvédi Kamara tagja. Pályafutását az Országgyűlés Könyvtárában kezdte jogi szakkönyvtárosként, majd az akadémia jogtudományi intézetében kutatott. 1989-ben visszatért Szegedre, az egyetemre, melyet azóta is szolgál - mondta Balogh Elemér, hozzáfűzve: elévülhetetlen érdemeket szerzett a közösségteremtésben. Csaknem két évtizede oktat és kutat a szegedi alkotmányjogi tanszékén, számos alkalommal vállalt szerepet az egyetemi közéletben.

Kép letöltéseFotó: Véssey Endre

A professzor hangsúlyozta, Trócsányi László hatalmas elméleti tudásához rendkívüli gyakorlati érzék, kiváló kapcsolatteremtési képesség társul. 2000-től brüsszeli nagykövetként dolgozott, 2013-ig a Velencei Bizottság póttagjaként is tevékenykedett, 2007-től - 2010-es párizsi nagyköveti kinevezéséig - az Alkotmánybíróság tagja volt.

Trócsányi László 2014-től irányítja az igazságügyi tárcát, a jogtörténetbe valószínűleg úgy fog bevonulni, mint a kodifikátor miniszter: az elmúlt négy esztendőben megújultak az anyagi és eljárásjogi kódexek, először készült önálló közigazgatási perrendtartási törvény. A minisztérium programot indított a jogászképzés színvonalának emelése érdekében - mondta Balogh Elemér.

Trócsányi László hangsúlyozta, díjai közül az egyik legkedvesebb a díszpolgári cím, amellyel a közösség ismerte el munkáját.

Kép letöltéseFotó: Véssey Endre

Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök ünnepi beszédében kifejtette, szükség van a márciusi ifjak lelkületére, "azért emlékezünk, hogy a forradalmárok bátorságából mi is bátorságot merítsünk". Erőfeszítés nélkül nincs eredmény, áldozat nélkül nincs siker - mondta.

A szabadságnak, függetlenségnek ma is vannak ellenségei, "az értéksemlegesség diktatúrájának harcosai" - hangsúlyozta a püspök, hozzátéve: fel kell velük venni a küzdelmet.

Az ünnepségen Kakas Béla, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke más elismeréseket is átadott. Kiemelkedő teljesítményéért elnöki kitüntető díjat kap Cao Cseng-jin, a kínai Senhszi tartomány kereskedelmi képviselője. Csongrád Megye Sportjáért és Ifjúságáért díjban részesült Bartók Csaba kézilabdázó, edző és Bán Sándor úszóedző. Csongrád Megye Sajtódíját idén Pintér M. Lajos újságíró érdemelte ki. A Csongrád Megyéért díjat a Csongrád Megyei Polgárőr Szövetség, Török György, a Magyar-Szerb Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, valamint a Duna-R Kft. kapta meg.

(MTI)