Az igazságügyi miniszter bízik benne, hogy egy éven belül meglesz a döntés a Magyarország által a kötelező betelepítési kvótákról szóló uniós határozat ellen benyújtott keresetről.

Trócsányi László az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában azt mondta: azért nem kértek gyorsított eljárást az Európai Bíróságtól, mert nem szeretnék, ha elkapkodnák, úgy vélik komoly, "precedens értékű" ügyről van szó.

A miniszter pénteken sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy Magyarország csütörtök délután hivatalosan is megtámadta az Európai Bíróságon a kötelező betelepítési kvótákról szóló uniós határozatot. Emlékeztetett, hogy az Országgyűlés novemberben fogadta el azt a törvényt, amely Magyarország és Európa védelméért a kvóták elleni jogi fellépésre kötelezte a kabinetet.

Mint az M1 műsorában felidézték: az Igazságügyi Minisztérium 35 oldalas keresetében tíz, tartalmi és eljárásjogi érvre hivatkozva kéri a kvóták megszüntetését. Trócsányi László elmondta: hónapokon keresztül folyt a szakmai munka. Egyetemi oktatókat is meghívtak, kikérték a véleményüket, s egy olyan jogi keresetet készítettek elő, amelynek komoly fogadtatása kell, hogy legyen az Európai Bíróság részéről.

A magyar keresetet 15 tagú bírói testület fogja vizsgálni - ismertette a miniszter, aki szerint komoly jogi csatára kell számítani, amely során hosszasan, írásban is ki kell fejteni a véleményeket.

Az igazságügyi miniszter elmondta, alapvetően a bírákon múlik, de az ilyen ügyek általában másfél évig tartanak. Ennek kapcsán megkérdezték, hogy miért nem kértek gyorsított eljárást, vagy legalább a döntésig a kvótarendszer felfüggesztését. Trócsányi László egyfelől kiemelte a kvótarendszer a gyakorlatban nem működik. Egyébként pedig azért nem kérték a gyorsított eljárást, mert ez egy komoly jelentőségű ügy, s nem szeretnék ha elkapkodnák - hangsúlyozta az igazságügyi miniszter.

(MTI)