„Az a szenvedély, az a szív, amely az emberi mozzanatot keresi a jogban és a jog mögött, követendő példa kell, hogy legyen minden jogász számára” – méltatta Horváth Barna jogtudóst Trócsányi László igazságügyi miniszter szegedi lakóházánál, ahol emléktáblát avattak százhuszadik születésnapja alkalmából.

A százhúsz éve született jogtudós, jogfilozófus és jogszociológus Horváth Barna előtt emlékkonferenciával és emléktábla avatással tisztelegtek Szegeden. „Horváth Barna egy zseni volt, géniusza nem a semmiből született. A magyar jogtudomány az ő fiatal éveiben olyan szellemi magaslatokon járt, ahonnan nem volt nehéz még feljebb lépni” – fogalmazott az akadémikus egykori szegedi házánál, a Béke utcában Trócsányi László igazságügyi miniszter.

Kép letöltéseFotó: Véssey Endre/IMA tárcavezető emlékeztetett, hogy a jogtudós, jogfilozófus, jogszociológus pályájának szegedi fordulata Moór Gyulával való megismerkedését követően következett be, aki a korszak magyar jogbölcselője volt. Ő segítette hozzá Horváthot a habilitáció megszervezéséhez, s neki köszönheti, hogy Szegedre érkezhetett.

„A szellem emberét, a művészt vagy az minősíti, hogy ki volt a mestere, vagy még inkább, hogy ki lett a tanítványa. Horváth Barna esetében nem vagy-vagy, hanem is-is: míg mentora Moór Gyula, míg leghíresebb tanítványa Bibó István volt” – hangsúlyozta Trócsányi László.

Emlékező beszédében kitért arra is, hogy Horváth Barna az a fajta tudós volt, akit a határterületek izgattak, és zabolátlan képzettársításai is okozhatták, hogy egyébként szintén kiváló pályatársaival konfliktusba keveredett. A miniszter úgy fogalmazott, ő maga nem jogfilozófus, és történelemszemlélete sem egyezik talán mindenben Horváth Barnáéval, de az a szenvedély, az a szív, amely az emberi mozzanatot keresi a jogban és a jog mögött, követendő példa kell, hogy legyen minden jogász számára, különösen egy olyan technokrata korban, mint amilyenben élünk.

Az emléktáblát Trócsányi László és Balogh Elemér professzor, az SZTE Állam- és Jogtudományi Kar dékánja leplezte le, majd megkoszorúzták az emléktáblát, amely Tóth Sándor szobrászművész alkotása.

(szegedma.hu)