Emléktáblát leplezett le Trócsányi László magyar, Lucia Zitnanská szlovák és Wolfgang Brandstetter osztrák igazságügyi miniszter a pozsony-ligetfalui munkatáborban a második világháború végén életüket vesztett zsidó áldozatoknak a tábor egykori helyszínén szerdán.

Az osztrák kezdeményezésre készült emléktábla, amely négy nyelven - magyarul, szlovákul, németül és héberül - emlékeztet a munkatáborban történt tragikus eseményekre, a tábor egykori helyszínén, a mostani Leberfinger étterem külső falán kapott helyet. A megemlékezéssel egybekötött emléktábla-avatáson mintegy százan vettek részt, a rendezvényen a három igazságügyi miniszter mellett több ország - köztük Izrael - diplomáciai testületének valamint a helyi és más zsidó hitközségeknek számos tagja is jelen volt.

Kép letöltéseFotó: Véssey Endre/IM

A magyar, a szlovák és az osztrák igazságügyi miniszter is felidézte beszédében a munkatáborban történt tragédiát és annak körülményeit, hangsúlyozva, hogy az áldozatoknak állított emléktábla intő jel a jövő generációinak is.

Trócsányi László felidézte: a munkatáborba 1944 novembere és 1945 márciusa között mintegy kétezer munkaszolgálatost - köztük ötszáz zsidó származásút - deportáltak, akiket 1945 márciusában meggyilkoltak. Rámutatott: minisztertársaival együtt közös erkölcsi kötelességnek tettek eleget az emléktábla-avatással, mivel a tragédiában Ausztria, Szlovákia és Magyarország is érintett volt, hiszen a munkatábor Szlovákia területén volt, a tábor őrzését osztrákok végezték, az áldozatok pedig magyar zsidók voltak.

Kiemelte: az emlékezés és a felelősségvállalás olyan kötelesség, amivel tartozunk akkor is, amikor a tragédiák túlélői már nem lesznek velünk. Rámutatott: ezt Magyarország alkotmányában is rögzítette, hiszen az alaptörvényt bevezető nemzeti hitvallás kimondja: "tagadjuk a magyar nemzet és polgárai ellen a nemzetiszocialista és kommunista diktatúra uralma alatt elkövetett embertelen bűnök elévülését".

Kép letöltéseFotó: Véssey Endre/IM

A magyar igazságügyi tárca vezetője az ünnepséget megelőző munkaebéden megbeszélést folytatott szlovák és osztrák kollégájával. Trócsányi László a magyar közmédiának nyilatkozva a megbeszélés témájáról elmondta: tájékoztatta partnereit az új magyar határellenőrzési rendszer életbe lépéséről, valamint Dimitrisz Avramopulosszal, az Európai Unió migrációs ügyekért felelős biztosával folytatott megbeszéléséről.

Trócsányi László a határellenőrzési rendszerről szólva felidézte: tájékoztatta osztrák partnerét, hogy a bevezetett intézkedés Ausztria érdekét is szolgálja, hiszen a Magyarország területére beengedett migránsok embercsempészek segítségével rövid időn belül Ausztriába kerülnek.

Kép letöltéseFotó: Véssey Endre/IM

"Ezzel ő teljes mértékben egyetértett. Amit ő hangsúlyozott, hogy a tisztességes eljáráshoz való jogot biztosítani kell a tranzitzónában" - idézte fel Trócsányi László, hozzátéve: utóbbi körülmények meglétéről biztosította osztrák partnerét.

(MTI)