Varga Judit Európa jövőjéről is tárgyalt Marie Benesová cseh igazságügyi miniszterrel - tudatta az Igazságügyi Minisztérium (IM) közleményben csütörtökön.

Az igazságügyi miniszter csütörtökön fogadta hivatalában Marie Benesová cseh igazságügyi minisztert. A miniszterek áttekintették és kiválónak értékelték az országaik közötti kétoldalú kapcsolatokat.

A tárgyalópartnerek egyeztettek a kiemelt európai uniós ügyekről is. Egyetértettek abban, hogy az Európa jövőjéről való gondolkodásban kiemelt jelentőséget kell tulajdonítani az uniós polgárok véleményének és érdekeinek. A tagállamoknak egyhangúan kell meghozniuk azokat a döntéseket, amelyeknek köszönhetően Európa erősebbé válhat. Varga Judit hangsúlyozta, hogy közös érdekünk csak egy olyan Európai Unió lehet, amelyhez az országok csatlakozni akarnak, ahelyett, hogy elhagynák.

Fotó: Kökény János

A közlemény ismerteti: Varga Judit kifejtette, hogy véleménye szerint első lépésként az elmúlt évek válságainak hatására a tagállamok között megingott kölcsönös bizalmat kell helyreállítani. Ehhez nélkülözhetetlen, hogy véget vessünk a jogállamiság elvére hivatkozással történő, megalapozatlan vádaskodásoknak. A jogállamiság elvét csak a tagállamok közötti együttműködésen és az eltérő nemzeti alkotmányos hagyományok kölcsönös tiszteletén alapuló mechanizmus keretében lehet tovább erősíteni.

Továbbá a miniszterek eszmecserét folytattak az országaikban kiemelten kezelt kérdésekről is. Varga Judit miniszter elmondta, hogy az Igazságügyi Minisztériumban az idei év az áldozatsegítés éve és ismertette az áldozatok jogainak erősítésére irányuló kormányzati terveket. A miniszterek eszmecserét folytattak a transznacionális technológiai cégek működésére vonatkozó jogi kérdésekről.

Fotó: Kökény János

A V4 együttműködés erősítésének szellemében Varga Judit megerősítette a régió országainak joghallgatói számára létrehozni tervezett, uniós jogi kérdéseket "tárgyaló" perbeszédverseny (V4 EU Moot Court) elindítása iránti elkötelezettségét. Közreműködést kért és további sok sikert kívánt a V4 elnökséget betöltő Csehország igazságügyi miniszterének - közölte az IM.

(MTI)