Mindenben ki fogják állni az alkotmányosság próbáját a devizahitelekkel kapcsolatos jogszabályok – mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter 2014. szeptember 30-án Pécsen.

A miniszter a Fidesz országjáró sorozatának pécsi rendezvénye előtt tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy a devizahitelesek ügyét megoldani hivatott jogszabályok megalkotására azért volt és van szükség, mert „2006 óta mérgezik az ország közhangulatát az ezekkel a kölcsönökkel kapcsolatos problémák”.

Kép letöltésefotó: Véssey Endre

Az elmúlt években megingott az adósok és a bankok közötti bizalom, leginkább az előbbiek elégedetlenkedése miatt, ez pedig azzal járt, hogy hihetetlen mennyiségű per zúdult a pénzügyi szféra szereplőire – mondta. Ezért kellett olyat tennie a kormánynak, ami még soha sehol máshol nem történt meg: „az állam belépett az adósok és a bankok közötti jogviszonyba, s az adósok ügyvédjévé vált” – fogalmazott.

Kitért arra, hogy a kormánynak döntése meghozatalában sokat segített, hogy a Kúria két jogegységi határozatot hozott, és az alkotmánybíróság kimondta: lehetőség van a jogalkotó belépésére a helyzet tisztázása érdekében. A magyar állam a devizahiteles jogszabályokkal kapcsolatos döntéseiben „alkotmányos megoldásokat alkalmaz, jogállami módon jár el”, így kiállják az alkotmányosság próbáját a bankokról szóló jogszabályok – jelentette ki.

Kép letöltésefotó: Véssey Endre

Érthető az ügyfelek aggodalma, hogy korrekt lesz-e az elszámolás, de a jogalkotók kontrollmechanizmusokat építenek ki, így több mód is rendelkezésre áll majd, ha valaki vitathatja az összegeket – tette hozzá a miniszter.

A fair bankokról szóló törvénnyel kapcsolatban Trócsányi László azt mondta, a családokat megvédő és a bankokat is biztos alapokra helyező, a fogyasztói hitelek szabályozásáról szóló törvény október végére elkészül, év végéig dönt róla a parlament, és jövő év legelején hatályba lép.

(MTI)