A polgári törvénykönyvet (Ptk.) úgy kell módosítani, hogy a nem teljesített vállalati hitelek átruházása egyszerűbbé váljon, ennek eszköze az, hogy a hitelen lévő zálogjog ne szűnjön meg az átruházással, a megtámadási határidő pedig ne kezdődjön újra a hitel eladásával – mondta Bodzási Balázs, az Igazságügyi Minisztérium igazságügyi és magánjogi jogalkotásért felelős helyettes államtitkára egy szakmai rendezvényen 2015. november 12-én, Budapesten.

A Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda által szervezett rendezvényen a helyettes államtitkár elmondta, az EBRD (Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank) egy évvel ezelőtt elemzést készített a nem teljesítő magyar vállalati hitelekről és javasolta, hogy jogalkotással is segítse az állam azt, hogy ezek a hitelek ne haladják meg a bruttó hazai termék (GDP) jelenlegi 5 százalékát, amely már a gazdaság normális működését veszélyezteti.

Szintén az EBRD ajánlásában szerepelt további három olyan követelmény, amely a rossz hitelek értékesítését segítheti: az erősebb hitelezői jogkör az értékesítésben, lehetőség a végrehajtó megválasztására, illetve a hitelező kapjon elég információt az adós vagyonáról.

A csőd- és felszámolási szabályok módosításáról a helyettes államtitkár elmondta, fontos, hogy felszámoláskor a zálogjoggal biztosított eszköz értékesítésébe legyen beleszólása a zálogjog jogosultjának – leginkább a banknak – és szükséges az ügyeket tárgyaló bírák továbbképzése is.

Bodzási Balázs elmondta azt is, hogy a végrehajtási törvény átfogó reformja is elkészül a jövő év második felére. Hozzátette, az új végrehajtói díjrendelet két napja jelent meg a Magyar Közlönyben, és még az idén újraszabályozza a szakminiszter – szintén rendeletben – a végrehajtói pályázatokat. Részben azért, hogy kívülről is lehessen végrehajtó valaki, nemcsak az, aki abban a körben kezdi jelöltként a pályáját. A tervek szerint egyszerűsítik a magáncsődöt is.

(MTI)