A jogalkotói munka segítése lesz a fő feladata a Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézetnek, amely a kormány döntése alapján június 1-jén kezdi meg működését - közölte az intézmény létrehozását kezdeményező igazságügyi miniszter az MTI-vel.

Trócsányi László elmondta: az egyes szabályozások elkészítésekor az igazságügyi tárcának és a kormánynak szüksége van arra a tudásra, hogy milyen jogi megoldásokat alkalmaznak más országok.

A Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézet az Igazságügyi Minisztérium háttérintézményeként, központi hivatalaként működik – közölte a miniszter. Hozzátette: több országban, így Svájcban, Görögországban vagy Lengyelországban is működik hasonló intézmény.

Az intézet munkatársai elsősorban a jogalkotói munkát segítő alkalmazott kutatásokat végeznek, de távlati feladataik közé tartozik majd a jogszabályok utólagos hatásvizsgálata is – ismertette Trócsányi László.

A kutatók főként a visegrádi országok és más uniós tagállamok jogrendjét tanulmányozzák majd. A cél egy olyan nemzetközi hálózat létrehozása is, amely folyamatosan nyomon követi az egyes országok jogalkotását - ebben az intézet partnere lesz az Európai Közjogi Szervezet (European Public Law Organisation, az EPLO) -, így ezeket figyelembe lehet venni a magyar döntések során – közölte a miniszter.

Az új intézet szorosan együttműködik majd a felsőoktatási intézményekkel. Az intézet elnöki feladatait Martonyi János professzor vállalta el – mondta Trócsányi László.

A kezdeményezés nem érinti azt a támogatást, amelyet a minisztériumon keresztül a jogászképzés fejlesztésére a jogi karok kapnak – jelentette ki a miniszter.

Trócsányi László elmondta, hogy az intézet névadója, Mádl Ferenc egykori köztársasági elnök e jogterület hazai úttörője volt, az elsők egyikeként hívta fel a figyelmet az összehasonlító jog fontosságára.

(MTI)