A következő években számos területen állunk továbbra is elhúzódó nemzetközi vitákban, ezért sem mindegy, ki vezeti 2018 és 2022 között az országot - hangsúlyozta hétfői budapesti lakossági fórumán az igazságügyi miniszter, kiemelve, hogy ma Magyarországnak erős a nemzetközi reputációja.

Trócsányi László hangsúlyozta: ez utóbbit csak az tudja elérni, "akinek van véleménye". Kérdésre válaszolva jelezte, hogy "életbevágóan fontos" az európai uniós tagság, ami azonban "nem azt jelenti, hogy bólogatunk".

Kép letöltéseFotó: Véssey Endre/IM

Kilépésről szó sem lehet - jelentette ki szintén kérdésre válaszolva a miniszter, megemlítve, hogy a Brexittel Magyarország egy szövetségest veszített el, hiszen Nagy-Britannia sem osztotta az európai egyesült államok vízióját.

Hangsúlyozta: a kampányban a kormányzat 2010 és 2018 közötti tevékenységéről kell számot adni, amikor a következő négy esztendőre kérik a választópolgárok bizalmát. Megjegyezte, hogy a Fidesz 2010-ben "hihetetlen gazdasági, politikai és morális válságban" lévő ország irányítását vette át.

Példaként hozta fel, hogy a jelenlegi több mint triplája, 9 százalékos volt a költségvetési hiány, korrupció, az államfő és a kormányfő közötti küzdelem, valamint kormányzati bizonytalanság jellemezte a viszonyokat; utóbbi példájaként azt hozta fel, hogy nyolc év alatt három kormányfő és öt igazságügyi miniszter váltotta egymást.

Kép letöltéseFotó: Véssey Endre/IM

Ezzel Trócsányi László azt állította szembe, hogy azóta "a gazdaságot sikerült rendbe szedni", csökkentve a büdzsé hiányát, 800 ezerrel emelve a foglalkoztatottak számát, a szolgáltatás helyett a termelés felé mozdítva el a gazdaságot, munkaalapú társadalmat építve.

Kiemelte: a gazdasági kérdésekben külföldön is csatákat kellett vívni, szembeszállva a multinacionális cégek erős érdekérvényesítő képességével, miközben a kormány családpolitikai intézkedéseivel kedvező irányba indította el a demográfiai trendeket és megtette a nemzet közjogi újraegyesítését, állampolgárságot és szavazati jogot adva a külhoni magyaroknak.

A migráció komoly kihívás elé állította Európát - jelentette ki, megjegyezve, "Magyarország a nemzetközi kötelezettségeinek mindenkor eleget tesz, de a migráció kérdésében markáns véleménye van".

Úgy vélekedett, a konfliktusövezetekbe támogatást juttatva kell elkerülni, hogy útnak induljanak Európa felé a jobb életre vágyók.

Kép letöltéseFotó: Véssey Endre/IM

Trócsányi László szerint napjainkban a schengeni rendszer "omladozását" látjuk, holott a személyek szabad mozgásának joga az egyik legfontosabb vívmány. Látszik, hogy e kérdésben az uniós kormányok "jó része prüszköl ellenünk", de polgáraik jelentős része egyetért a migrációval kapcsolatos magyar politikával - fűzte hozzá.

(MTI)