A kormány nevében az alkotmánymódosítás általános vitájában 2016. október 17-én felszólaló igazságügyi miniszter szerint téves az az álláspont, hogy a közösségi jog minden esetben megelőzi a nemzeti jogot.

Trócsányi László igazságügyi miniszter kiemelte: ma óriási a vita a föderációról illetve a tagállamok, nemzetek Európájának eszméjéről. Magyarország utóbbi pártján áll – jelezte.

Rámutatott: az alaptörvény szerint Magyarország független ország, lehetőség van bizonyos hatáskörök közös gyakorlására. A vita arról szól, mi is az az alkotmányos mag, amit meg kell őrizni és védeni kell Európában. Erről szól az alkotmánymódosítás, eljött az idő, hogy bizonyos kérdéseket rögzítsenek – közölte.

Amit az alaptörvényben rögzítenek, megfelel annak az európai trendnek, amit minden tagállam kialakít saját magának. Téves az az álláspont, hogy a közösségi jog minden esetben megelőzi a nemzeti jogot – jelentette ki a tárcavezető. Szerinte olyan komoly érveink vannak, amelyek meggyőzőek, és meg tudják védeni a magyar kormány álláspontját. Kiemelte: azt határozzuk meg, mi a saját nemzeti identitásunk.

A javaslat nem szépségtapasz, hanem egy hasznos előterjesztés – közölte.

Jelezte: nyitottak a módosító indítványokra, bárkitől is érkezik a kormány meg fogja vizsgálni.

A népszavazást helyesnek tartotta, az nem volt felesleges, a 3,3 millió ember álláspontja kemény felhatalmazás – közölte.

(MTI)