Szükség van uniós közigazgatási eljárási kódexre – mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter egy szakmai rendezvényen Budapesten 2017. május 25-én.

Az európai közigazgatási eljárások széttöredezett szabályok alapján zajlanak, egyes területek túlszabályozottak, másutt viszont rögtönzések tapasztalhatók – fejtette ki a miniszter a formálódó uniós közigazgatási eljárási kódexről a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE) megrendezett kétnapos nemzetközi konferencia nyitó előadásában.

Kép letöltéseFotó: Véssey Endre/IM

Elvárás, hogy ez a szabályozás hatékony, olcsó, ésszerű időn belül lezáruló, ügyfélbarát, esélyegyenlőséget biztosító, új technológiákra is építő eljárást eredményezzen. Az egységes, átlátható, polgároknak és gazdasági szereplőknek is garanciákat nyújtó szabályozás növeli az unió elfogadottságát – fejtette ki Trócsányi László.

Boros Anita, a NKE docense előadásában azt emelte ki: az uniós közigazgatási eljárási jog súlyos problémája, hogy az azt alkalmazó különféle uniós szervek eltérő eljárásokat alakítottak ki. Az elmúlt években kidolgozott, tulajdonképpen jogszabálytervezetnek is tekinthető európai közigazgatási eljárási modell szabályok viszont a magyar kutatók szerint egyes területeken túlrészletezettek, ilyen például a kölcsönös segítségnyújtás, vagy az információáramlás, másutt viszont nem eléggé kidolgozottak.

A szakember megjegyezte, hogy szükséges például az ügyintézési eljárási határidők megállapítása, hiszen az EU egyes szervei időnként hosszú idő elteltével válaszolnak csak. A rossz uniós szabályok kedvezőtlen hatást gyakorolhatnak egyes tagállami gazdasági eseményekre. Ugyanakkor a tervezett folyamatos on-line kapcsolat ügyfél és uniós közigazgatási szerv között előremutató.

Kép letöltéseFotó: Véssey Endre/IM

Darák Péter, a Kúria elnöke az európai elvek – így például tisztességes ügyintézés, jogállamiság, hátrányos megkülönböztetés tilalma – és a tagállami gyakorlat hasonlóságait és eltéréseit érzékeltette a legfelsőbb bírói fórum néhány eseti döntésének bemutatásával.

Varga Zs. András alkotmánybíró a magyar közigazgatási eljárás szabályozásának történetét bemutató előadásában elmondta, hogy az 2014-ben elindult kodifikáció eredményeként jövőre egy rövid és világos eljárási törvény léphet hatályba.

(MTI)