Az igazságügyi miniszter avatta fel 2014. szeptember 12-én a Brunszvik-Beethoven Rendezvényszervező Központ és Könyvtár új épületét a Fejér megyei Martonvásáron.

Trócsányi László beszédében hangsúlyozta: az új létesítmény a zenét, műveltséget közvetíti, a pedagógiához van köze. A névadók Martonvásáron keresztül járultak hozzá az ország felvirágoztatásához.

Kép letöltésefotó: Véssey Endre

A miniszter az alaptörvény elején álló Nemzeti hitvallásból kiemelte: "hisszük, hogy nemzeti kultúránk gazdag hozzájárulás az európai egység sokszínűségéhez". Szerinte az alaptörvény nem paragrafusok gyűjteménye, hanem "egy nemzet szívét fejezi ki: vallomás a múltról és látomás a jövőről". Az alaptörvény olyan eszmék és eszmények foglalata, mint nemzet, kultúra, Európa, egység és sokszínűség, amelyek megelevenednek ezen az avatáson is - mondta.

Trócsányi László megemlítette, hogy a magyar kisvárosban találkozott egymással Ludwig van Beethoven és Brunszvik Jozefin, vagyis találkozott "nemzeti kultúránk az európai és egyetemes emberi műveltség egyik legnagyobb alakjával".

A miniszter szerint Martonvásár és az új központ nagy műveltség, nagy emlékek hordozói, "kis hely nagy múlttal, és a mai esemény tanúsága szerint nagy jövővel". Úgy vélekedett, hogy a városban és a művelődési központban Beethoven emléke mellett elfér az Óvodatörténeti Múzeum, amely a maga nemében egyedülálló. Utalt arra is, hogy Martonvásáron található a Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományi Kutatóközpontja.

Kép letöltésefotó: Véssey Endre

Tessely Zoltán, a térség fideszes országgyűlési képviselője hangsúlyozta: az elmúlt években a helyi közösség kiemelte a térséget és a várost abból a mély kátyúból, amelybe a megelőző időszak "téves politikai irányzata sodorta". Közös erővel a siker útjára léptek, az adósságcsapdából kiszabadulva sikeres fejlesztésekkel kényelmesebbé tették a mindennapi életet - tette hozzá. Jelezte, hogy Martonvásáron a közelmúltban megújult a városháza, megépült a Szent László Völgye Segítő Szolgálat épülete, korszerűsítették a vasútállomás épületét és a vasútvonalat, bővült az óvodaépület, megújult a kastélypark és a járási hivatal épülete. Végre az óvodamúzeum a történelmi múlt és a kiállítás színvonalához méltó épületet kapott, és az új rendezvényközpontban jó körülmények között mutatkozhatnak be a város tehetségei, és kiváló helyszín a szórakozni, kikapcsolódni vágyó helyieknek - mondta.

A rendezvényszervező központ átadása előtt avatta fel Fülöpné Erdő Mária, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora az óvodamúzeum új épületét. Beszédében hangsúlyozta: a kulturális élet és az oktatás egymást keresve tudja a társadalmat még jobban szolgálni.

A múzeum nemzetközi jelentőségét erősíti a város megállapodása a főiskolával, ennek értelmében a hazai kisdedóvás történelmi központjában nemzetközi szemináriumokat, illetve továbbképzéseket szerveznek jövő májustól.

A Brunszvik-Beethoven Rendezvényszervező Központ és Könyvtár, valamint az óvodamúzeum 320 millió forintból valósult meg, ebből az építésre felhasznált uniós pályázati forrás 223 millió forint volt. A rendezvényközpont alapterülete ezer négyzetméter, és helyet kapott benne egy 250 fős színházterem, egy kiállítótér, a rendezvényszervező központ irodái, illetve a Für Elise kávézó. Az épület különlegessége a színpad, amely a belső tér és a több ezer ember befogadására képes udvar felé egyaránt nyitott.

Kép letöltésefotó: Véssey Endre

A 700 négyzetméter alapterületű új óvodamúzeumban az Európában egyedülálló óvodatörténeti gyűjtemény tekinthető meg, amelyet Harcsa Tiborné nyugalmazott óvónő gyűjtött össze. A múzeum korábban egy faházban működött a Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományi Kutatóközpont kastélyparkjának területén, és évente 13-15 ezer látogatója volt. A múzeum bepillantást enged a látogatóknak a magyar kisdedóvás történetébe. A kiállítás tárgyai, könyvei, fotói, dokumentumai és játékai tárják az érdeklődők elé a múlt óvodáinak életét.

(MTI)