Vadai Ágnes állításával szemben a magyar kormány nem bocsát szabadon egyetlen elítélt bűnözőt sem a jogerős ítéletben megszabott határidő előtt - hangsúlyozta Varga Judit igazságügyi miniszter kedden az MTI-nek nyilatkozva.

Hozzátette: éppen ellenkezőleg, ahogy azt már bejelentették, az életellenes bűncselekmények esetén a feltételes szabadságra bocsátás szabályainak szigorításán dolgoznak.

Úgy fogalmazott "ma sem tett mást a Gyurcsány Ferenc bűvkörébe tartozó Vadai Ágnes, mint amit megszoktunk tőle. Jól bejáratott DK-s módszerrel, kérdésekbe csomagolt hazugságcunamit indított és megalapozatlan rémhírekkel kívánja felzaklatni a magyar embereket".

A miniszter szerint "Vadai Ágnes magából indul ki, hiszen amikor ő a Gyurcsány-kormány államtitkára volt, akkor a visszaeső bűnözők az utcán grasszáltak". Az Orbán-kormány ezzel szemben szigorította a büntető törvénykönyvet, bevezette a három csapás jogintézményét, amelynek eredményeként felére csökkent a súlyos bűncselekmények száma. Ez a szigorítás okozta azt is, hogy míg "Gyurcsány és Vadai regnálása alatt" 14 ezer elítélt bűnözőt tartottak fogva, addig ez a szám ma már majdnem 17 ezer.

"Nálunk a tett az első, a szó a második" - jelentette ki Varga Judit.

Vadai Ágnes, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának alelnöke sajtótájékoztatóján arról beszélt: attól tartanak, hogy a kormány akár több ezer bűnözőt is kiengedhet a börtönökből.

(MTI)