Hivatalosan is megerősítette Vera Jourová, az Európai Bizottság európai értékekért és az átláthatóságért felelős alelnöke szerdán Brüsszelben, hogy nincs ok eljárást indítani Magyarország ellen a koronavírus-járvány elleni védekezésért hozott döntések miatt, mivel a magyar jogszabályok és intézkedések nem ellentétesek az uniós joggal - közölte az igazságügyi miniszter szerdán a Facebook-oldalán.

Varga Judit szerint sokáig lehetne sorolni azokat, akik mindenféle "valós érv és jogi elemzés nélkül" vádolták Magyarországot hosszú heteken át egy világjárvány kellős közepén, és kiáltottak diktatúrát a koronavírus-törvény elfogadásával kapcsolatban.

Most, hogy a bizottság megerősítette mindezen vádak alaptalanságát, a támadások az eddigieknél is "hiteltelenebbé és átlátszóbbá" váltak, ettől függetlenül viszont nagyon sok kárt okoznak és sok hasznos energiát kötnek le, amikor "mindenkire szükség lenne a gáton" - írta.

A miniszter úgy fogalmazott: "az ellenzéki áskálódások és vádaskodások ellenére sem feledhetjük, hogy a mostani nehéz időkben nincs más út, csak az összefogás."

A kormány továbbra is mindent megtesz a magyarok életének és egészségének védelméért, valamint azon dolgozik, hogy a gazdaságot mielőbb újraindítsa, és lehetővé tegye a fokozatos visszatérést a normál hétköznapokhoz - olvasható a bejegyzésben.

(MTI)