Számos jogszabály előkészületei folynak a rövidesen kezdődő parlamenti őszi ülésszakra, az igazságügyi miniszter ezek közül kiemelte a feltételes szabadságra bocsátás szigorítását, az áldozatsegsítés érdekében tervezett módosításokat a Magyar Nemzet szombati számában megjelent interjúban. Varga Judit arról is beszélt: hamarosan nemzetközi példákat oszt meg a jogállamiság helyzetéről, hogy egyértelmű legyen, Magyarországon érvényesül a jog uralma.

A lapnak arra a kérdésére, hogy mikorra fogadhatják el a "börtönbiznisz" elleni szabályozást, a tárcavezető elmondta: tavasszal az Országgyűlés felhívta a kormányt, hogy október 31-ig dolgozzon ki a bűncselekmények áldozatainak érdekeit jobban érvényre juttató szabályozást, a jogszabályt az év végéig elfogadhatja a parlament. Az áldozatsegítés terén tervezett változtatásokról közölte: minden megyeszékhelyre szeretnének egy áldozatsegítő központot. További szigorítások várhatók a hozzátartozók sérelmére elkövetett bűncselekményeknél, ugyanakkor ezzel kapcsolatban a miniszter megjegyezte: a családok védelme érdekében nemcsak jogalkotási feladatuk van, mert "kiderült, sokszor a jogszabályok alkalmazásának gyakorlatán, adott esetben pedig csak a hivatalok hozzáállásán kell javítani".

A Digitális Szabadság Bizottságot érintő kérdésre kifejtette: nem a bizottság akarja a Facebookot cenzúrázni, hanem azt vizsgálják, mi történik, amikor a Facebook cenzúrázza a magyar állampolgárokat, és milyen jogalapon teszi ezt. Fontosnak nevezte, hogy ha például valakinek az adatait eltüntetik az oldaláról, akkor tiszta, átlátható rendszerben jogorvoslatot kaphasson.

fotó: Török Levente /IM

Azzal kapcsolatban, hogy az Európai Bizottság hamarosan kiadja jogállamisági jelentését, Varga Judit jelezte: a következő napokban érdekes jogállamisági tényekkel és összehasonlításokkal jelentkezik, mert szeretné konkrét példákon bemutatni, hogyan működik a kettős mérce.

"Az a tapasztalatunk, hogy nem objektív kritériumok alapján és nem kiegyensúlyozott források felhasználásával állítják össze a Magyarországot támadó jelentéseket. A magyar kormány álláspontját közel sem olyan súllyal mérlegelik, mint bizonyos NGO-k elfogult, politikailag motivált és egymást körbehivatkozó tanulmányait" - szögezte le a miniszter.

Arra a felvetésre, amely szerint az Európai Bizottság hamarosan kiadja az államokról készített jogállamisági jelentését, Varga Judit hangsúlyozta: a jogállamisági kérdéseket jogi és nem politikai szemüvegen keresztül kell szemlélni.

"Most viszont láthatóan zsarolásra akarnak felhasználni jogállamisági köntösbe bújtatott politikai és ideológiai elvárásokat. Ez nem jogállamiság, hanem nyers erő és költségvetési zsarolás. Le kellene zárni ezt a szomorú fejezetet az Európai Unió történetében, mert csak bizalmatlanságot és megosztottságot szült. A jövő Európáját kellene építenünk, ami akkor lehet erős, ha erős nemzetek alkotják" - mondta az igazságügyi miniszter a Magyar Nemzetnek.

(MTI)