Nagy öröm és megtiszteltetés számomra az ország legrégebbi egyetemének tanévnyitó tanácsülésén Önök előtt állni, és köszöntőbeszédet mondani. Jó látni a sok elhivatott professzort, oktatót és egyetemi munkatársat, a tudás és a jogászi hivatás fortélyainak megszerzése iránti vággyal felvértezett ifjú hallgatót, jó megtapasztalni azt a harmonikus, inspiráló, családias légkört, amely mindent és mindenkit körülvesz.
PTE ÁJK ünnepi tanévnyitó tanácsülése
2020. szeptember 7.
Hajas Barnabás államtitkár beszéde
Tisztelt Rektor Úr! Tisztelt Dékán Úr!
Tisztelt Oktatók és Hallgatók!
Kedves Elsőévesek!
Nagy öröm és megtiszteltetés számomra az ország legrégebbi egyetemének tanévnyitó tanácsülésén Önök előtt állni, és köszöntőbeszédet mondani. Jó látni a sok elhivatott professzort, oktatót és egyetemi munkatársat, a tudás és a jogászi hivatás fortélyainak megszerzése iránti vággyal felvértezett ifjú hallgatót, jó megtapasztalni azt a harmonikus, inspiráló, családias légkört, amely mindent és mindenkit körülvesz.
Mint a híres pécsi „tüke”, a Pécsi Tudományegyetem múltja úgy gyökerezik a magyar történelemben már egészen a 14. századtól, ezzel méltán kiérdemelve, hogy Európa legrégebbi felsőoktatási intézményeinek egyikeként tartsák számon. Mára az Egyetem 10 karral, 20.000 fős hallgatói létszámmal, valamint 1.600 oktatóval és kutatóval büszkélkedhet, melynek köszönhetően az ország egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő felsőoktatási intézménye.
A Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának sokat köszönhet a magyar jogász társadalom. E nagy múltú egyetem megannyi kiváló jogásszal, jogtudóssal gazdagította hazánkat, akik méltó módon vitték és öregbítették Alma Materük hírnevét.
Elég csak Óriás Nándor és Benedek Ferenc iskolateremtő jogászprofesszorok kiemelkedő munkásságára, vagy az előző tanév során elhunyt híres alkotmányjogászra, Dr. Ádám Antal professzor úrra gondolni, de az egyetem falai között tanult két korábbi köztársasági elnökünk, Mádl Ferenc és Sólyom László is. Oktatói között számos olyan személyiséget találunk, akik alkotmánybírák, kormánytagok vagy országos intézmények vezetői voltak. Most pedig itt állnak Önök, Pécs gyönyörű mediterrán városában, egy sikeres és neves intézmény növendékeiként. Önök Magyarország jövőjének formálói, gondolkodói – s mint ilyenek – a jövő nagy reménységei. Nagy megtiszteltetés ez, ugyanakkor nagy tehertétel is. Ne feledjék azonban az örökérvényű mondást: teher alatt nő a pálma.
Tisztelt Kollégák!
E falak között szereztem doktori fokozatot, öregdiákként ide látogatva újra megtapasztalhatom az egyetemi lét magával ragadó hangulatát, a közösség üde sokszínűségét, felélednek bennem az egyetemi évek már-már elfeledett szép emlékei. Jogászként mind tisztában vagyunk azzal, hogy a jogi tanulmányok melletti elköteleződés és a becsülettel, kitartással elvégzett fél évtizedes munka gyümölcseként nem csupán egy szakma tanult művelői leszünk. Jogásznak lenni több: jogásznak lenni hivatás. Ulpianus szavait idézve: „honeste vivere, alterum non laedere, suum cuique tribuere”. Azaz „a jog parancsai ezek: tisztességesen élni, mást nem bántani, kinek-kinek megadni a magáét”.
A jó jogásznak nem kizárólag szakmai képzettséggel, szerteágazó lexikális tudással kell rendelkeznie, de egyúttal kiforrott erkölcsi, morális értékrenddel is. Mindig törekedni kell a rendkívül precíz, minuciózus munkára, de legalább ennyire fontos jogászi ismérv a becsületesség, a jóhiszeműség, a tisztességesség, és az emberségesség.
Az elsajátított tudást mindenkor a jó ügy érdekében kell kamatoztatni, legyen szó akár a haza szolgálatáról, a tudomány elhivatott műveléséről, a jövő jogász nemzedékeinek oktatásáról és neveléséről, vagy az elesettek, rászorulók segítéséről. Öröm látni, hogy az Önök egyeteme ezen klasszikus értékeket képviseli, és egyúttal ötvözi azokat a jelen és a jövő kihívásaira felkészítő, naprakész tudással.
Tisztelt Egyetemi Polgárok!
Egyetemi oktatóként hiszem, és gyakran hangoztatom, hogy a jogász képzés nem csupán a tankönyvi tananyag átadására hivatott, nem kizárólag a jogszabályok mélyreható tanulmányozását és azok megismerését szolgálja. Éppúgy feladata a jogászi gondolkodásmód, a gyakorlati megfontolások elsajátításának elősegítése is. Óriás Nándor, a Pécsi Tudományegyetem kiváló római jogász professzora ebben is követendő példát szolgáltatott számunkra. Elsődleges feladatának tekintette az ifjúságnak a jogászi hivatás megbecsülésére és lelkiismeretes szolgálatára való nevelését. A hallgatóktól egyidejűleg követelt feltétlen anyagismeretet és logikus gondolkodásmódot. Megkívánta, hogy a vizsgázó minden helyzetben feltalálja magát, hiszen úgy vélte, egy felkészült és jó jogásznak nem elég csupán szó szerint visszaadni a „bebiflázott” tananyagot, hanem meg kell tanulnia jogászi módon gondolkodni is.
Egy korábbi tanítványa, Csank István így emlékezett meg hajdani professzoráról: „Azt is megtette nem egyszer, hogy az alapvizsgákon a hallgatókat leültette, majd a zsebéből kivett valamit, letette az asztalra és megkérdezte, hogy mi ez? Az első vizsgázó kiment, megtekintette azt a valamit és megállapította, hogy az egy bogár. Nem, köszönöm, elbukott. A második: Ez egy döglött bogár. Nem, ön is elbukott. A harmadiknak – aki ismerte a bogarakat – felragyogott a szeme és boldogan kivágta: Méltóságos Úr! Ez egy döglött kőrisbogár. Nem, ön is elbukott. Van még vizsgázó? A többiek már nem is mertek jelentkezni. A vizsga befejeztével a folyosón az egyik joghallgató megkérdezte tőle: Méltóságos Uram, mi volt az az izé? Erre erősen megcsóválta a fejét, és a következőket mondta: Nem győzöm eleget hangoztatni, hogy tanuljanak meg jogászi módon gondolkodni. Az az izé egy»res nullius«volt, amit bárki okkupálhat.”
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Van azonban az egyetemnek egy mindennél fontosabb küldetése: a hallgatók nevelése, felkészítése az életre. Jól lehet, ez mind közül a legnehezebb feladat, s talán nem is teljesíthető maradéktalanul. Ám azok a tapasztalatok, ismeretek, amelyeket az egyetemi évek során szerzünk, elkísérnek bennünket egész életünkben. Csak kívánni tudom, hogy Önök is minél többet tudjanak majd ezekből hasznosítani életük későbbi szakaszában.
Kedves Elsőévesek!
Tisztán emlékszem arra a napra, amikor én is egy voltam azon jurátus ifjak közül, akik jogi tanulmányaikat kezdték. Telve voltam izgalommal és kérlelhetetlen tudásvággyal, csak úgy, mint most Önök. Voltak elképzeléseim, és voltak elvárásaim.
Elvárásaim az egyetemmel, saját magammal, sőt mi több, magával a joggal, jogtudományokkal szemben is. Ugyanakkor számtalan kérdés is kavargott bennem, sok kétely és bizonytalanság. Ezek azonban mind hozzátartoznak a frissen maturált, egyetemi éveikbe lépő fiatalok kihívásaihoz. Arra bíztatom Önöket, hogy tanulmányaik során maradjanak elhivatottak, kíváncsiak és nyitottak a világra.
Az elkövetkezendő esztendők során nem csupán a kötelező tananyag elsajátításával töltik majd az időt, hanem rengeteg valódi ismerettel gazdagodik a szemléletük, tágul a horizontjuk. A középiskolás éveknél nagyobb szabadságot élvezhetnek, ám közben mindvégig ott lesz Önök számára e patinás intézmény „védőhálója”. Felnőtt emberként távozhatnak néhány év múltán, addig viszont évtizedek múlva is felemlegethető élmények garmadája vár Önökre.
Igaz barátságokat kötnek, professzoraik intéseire, fordulataira és anekdotáira pedig egész életükben emlékezni fognak.
Nehéz, de szép feladat kiválasztani saját utunkat, a megfelelő szakterületet, majd megszerezni az első munkatapasztalatokat. Bizonyosan szembesülnek majd az évek során jó néhány akadállyal, nehézséggel is, hiszen ahogy a latin mondás is tartja: „per aspera ad astra”. Ám az egyetemen olyan távlatok nyílnak meg Önök előtt, olyan területeken próbálhatják ki magukat, amikre ezidáig nem adódott lehetőségük. A mai fiatalság számára a lehetőségek tárháza szinte kimeríthetetlen forrásként áll rendelkezésre. Éljenek vele! Merjenek kérdezni, kutatni, vitázni, olvasni, merjenek gondolkodni, kellő tisztelettel és alázattal megkérdőjelezni a „dogmákat”. Kamatoztassák talentumaikat, mélyítsék el megszerzett tudásukat, szerezzenek szerteágazó tapasztalatokat.
Tisztelt Kollégák! Kedves Hallgatók!
Önök egy rangos iskolát és komoly hivatást választottak. Nemsokára, az első római jog szemináriumok alkalmával olvashatják Celsus-tól: „ius est ars boni et aequi” , vagyis „a jog a jó és a méltányos művészete”. Ám ez az ősi hivatás nem csak a rómaiaknál számított kiemelt jelentőségű tevékenységnek. Talán nem is sejtik, nem is gondolkodtak még el tüzetesebben azon, hogy milyen különleges szerepet töltött be a történelem folyamán Magyarországon a jogász társadalom, mennyire meghatározta hazánk hétköznapjait a jogi gondolkodás. Ünnepelt költőnk, Babits Mihály, aki Pécsett töltötte fiatal éveit, híres esszéjében úgy fogalmaz: „hisz jogász-nép vagyunk” .
És valóban, nálunk már az Árpád-korban kialakult Európa egyik legősibb közjogi gondolkodásmódja, az egész kontinensen párját ritkítja a hazai alkotmányos hagyomány. Ennek a tradíciónak, megannyi nemzetközi hírű jogtudósnak és hazáját szolgáló gyakorló jogásznak az örökösei lesznek Önök.
Az elmúlt éveikben bizonyára Önök is megéreztek valamit a jogászlét jellegzetes hangulatából, szépségéből és abból a hagyományból, amit máig olyan kivételes polcra helyez a magyar társadalom. Kemény munka árán, de rengeteg élménytől övezve és sok izgalmas tudás birtokában Önök is a hazai jogász társadalom részéve válhatnak, idővel elkezdhetik járni ezt a méltán hivatásnak nevezett utat.
Biztosan sokan kívántak szerencsét egyetemi pályájukhoz az elmúlt hetekben, hadd csatlakozzak most én is jóakaróikhoz. Útravalóul a híres pécsi püspök, Janus Pannonius Epigrammájának sorait hagyom itt az Önök előtt álló hosszú és esetenként rögös útra: „Mert a hibákat akár egy kézzel is el tudod érni, széles az út, értük nem kell soha messzire menned. Ám ha a célod a jó, az erény, tudd, azt a magasba tették isteneink; oda hosszú és rögös úton juthatsz el; de ha már célodnál jársz a magasban, onnan nézve az út: sima, kellemes és gyönyörű volt.”
Sok sikert kívánok!
(IM)