Vízkelety Mariann beszéde a miskolci OTDK konferencián.
Tisztelt Rektor Úr, Dékán Urak, Dékán-helyettes Asszony! Tisztelt Elnökség tagjai! Tisztelt Professzor Urak! Kedves Vendégek, és nem utolsó sorban, kedves Egyetemi hallgatók!
Szeretettel köszöntök minden résztvevőt. Nekem jutott a megtiszteltetés, hogy köszöntsem az idei Országos Tudományos Diákköri Konferenciája két szekciójának ülését.
Felmerül a kérdés, hogy miért az Igazságügyi Minisztérium egyik államtitkára kapta meg e feladatot? Először is azért, mert Trócsányi László miniszter úr egyik fővédnöke ennek az ülésnek.
Másodszor pedig azért, mert ma már az igazságügyi terület éppolyan szorosan kapcsolódik a hazai tudományhoz, mint bármely más, tudásérzékeny ágazat. Az első és legnyilvánvalóbb kapcsolódás, hogy a jogtudomány, mint a társtudományok egyik ága, maga is fejlődik és felhasználja a társadalomtudományok eredményeit. S itt nem csupán a társadalomtudományok, hanem a természettudományok, így a kémia eredményeire is gondolok. A másik kapcsolódás pedig az igazságügyi szakértői munka lehet. Az igazságügyi szakértői tevékenységben többnyire szorosan vett természettudományos tényfeltárás zajlik, amelynek az eredményei adott esetben meghatározhatják egy-egy jogi eljárás kimenetelét.
Van azonban egy tágabb összefüggés a tudományok, a tudományos utánpótlás-nevelés és a jog között, amire szeretném ráirányítani a figyelmet. Keynes, a kiváló közgazdász, tudós, a múlt század elején írt egy kis tanulmányt arról, hogy véleménye szerint körülbelül egy évszázad múlva – azaz mostanában – az emberiség eljut abba a történelmi korszakba, amikor idejét, energiáját már nem a napi megélhetés küzdelmei fogják lekötni. Ekkor feleslegessé válnak mindazok a szokások és gyakorlatok, amelyek a keserves munkával előállított javak megtermelésére és elosztására vonatkoznak. A kérdés csak az lesz – így Keynes -, hogy mit kezd majd az emberiség a felszabaduló idővel és cselekvési szabadsággal. Ma szinte karnyújtásnyira van tőlünk a lehetőség, amit az egyszerűség kedvéért úgy szoktunk nevezni: tudásalapú társadalom, tudásalapú gazdaság.
A tudásalapú társadalom – számtalan erénye mellett – számos veszéllyel is jár. Az emberi magatartás ugyanis nem egészen úgy változott az elmúlt évezredekben, hogy a szabad alkotás, valamint az ehhez szükséges idő és eszközök a társadalom széles köre számára hozzáférhetőek lettek volna. Az emberi ambícióknak előbb-utóbb gátat szabott az erőforrások szűkössége, illetőleg a szintén szűkösségben élő másik ember. A tudásalapú társadalomra jellemző nagyobb cselekvési szabadság azzal jár, hogy olyan új magatartásformák alakulnak ki, amelyek a korábbinál magasabb fokban és új módon korlátozzák a másik ember szabadságát. Ezért meggyőződésem, hogy a tudományos-technológiai megújulás együtt kell, hogy járjon egyfajta morális megújulással is, amelynek intézményesített formája a jog.
A most OTDK-n szereplő hallgatók olyan világba érkeznek, ahol a tudásalapú társadalom sajátosságai szerint az emberi cselekvések széles köre kap technológiai támogatást. Az egyén ezáltal többre lesz képes, mint korábban, ugyanakkor a megnövekedett tudásanyag több tanulást is kíván. A több tanulás az új körülmények között elsősorban a tudásanyag értelmezésének képességét jelenti. Az OTDK – mint a hazai tudományos karrier előszobája – több lehetőséget rejt magában, mint az első látásra nyilvánvaló. Az OTDK rövidítésben lévő „T” betű azt feltételezi, hogy akik itt szerepelnek, azok képesek rákérdezni a világ természeti és társadalmi jelenségeire, nem idegenkednek a „Miértektől”, és nem korlátozzák magukat csak a „Hogyanok” világára. Az a véleményem, hogy ez lesz a következő generáció egyik központi, fő feladata.
Mit értek ez alatt?
Az informatika tömeges elterjedése előtt a kutatók egyik fő problémája az volt, hogy hogyan jussanak hozzá a korábbi, illetőleg a velük párhuzamosan haladó kutatási eredményekhez, hogyan dolgozzák fel a szakirodalmat, és hogyan kezeljék a kutatási eredményeket tartalmazó adatbázisokat. Ma már ilyen probléma nincs. Ma a fő feladat annak megtalálása, hogy az adott eredmény milyen folyamatba, összefüggésbe illeszkedik, hogyan viszi előre az adott tudományterületet. Ennek alapján állítható, hogy érdekes, időtálló kutatási eredményeket csak jó kutatási kérdésekre lehet alapozni. A jó kutatási kérdések pedig érvényes tudományos-társadalmi narratívákon belül képzelhetők el. A ma OTDK-n szereplő hallgatóknak az a feladatuk tehát, hogy megtalálják a következő évtized tudományos narratíváit. Ez nem kis feladat, ugyanis kritikai gondolkodás kell hozzá: annak belátása, hogy amit most tudunk, azt másképp is tudhatnánk, amit most tényként állítanak, lehet, hogy csak egy adott tudományos megközelítésen belül érvényes.
Meggyőződésem, hogy az egészséges kételkedésnek, a tudományban nélkülözhetetlen kritikai gondolkodásnak a hétköznapok világában is fontos szerepe van. Önökre vár a feladat, hogy a ma tudományos evidenciáit megkérdőjelezzék, megtalálják gyenge pontjait éppen úgy, mint amikor egy jó védőügyvéd megingatja a vádat.
Az OTDK az új gondolatok kísérleti terepe. A résztvevők közül sokan döntenek majd a tudományos pálya mellett, de akik nem, azok is gyakorolják a kritikai gondolkodást, amit a hétköznapi életben is kamatoztathatnak. Kérem, ne elégedjenek meg azzal, hogy professzoraik korábbi gondolatait szolgaian megismételik. Legyenek bátrak és igyekezzenek saját megközelítést alkalmazni! Biztos vagyok benne, hogy megéri és sikert, eredményt fog hozni Önöknek.
Mindezekkel a gondolatokkal hadd kívánjak jó hangulatú tudományos vetélkedést!
Köszönöm megtisztelő figyelmüket.
(IM)