A jó jogásznak nem kizárólag szakmai képzettséggel, szerteágazó lexikális tudással kell rendelkeznie, de egyúttal kiforrott erkölcsi, morális értékrenddel is - hangoztatta az igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkár hétfőn Pécsen.

Hajas Barnabás a Pécsi Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Karának (PTE ÁJK) tanévnyitó tanácsülésén úgy fogalmazott: a jogásznak mindig törekednie kell a rendkívül precíz, minuciózus munkára, de legalább ennyire fontos jogászi ismérv a becsületesség, a jóhiszeműség, a tisztességesség, és az emberségesség is.

Az Igazságügyi Minisztérium államtitkára - aki tudományos fokozatát maga is a PTE ÁJK-n szerezte meg - úgy vélekedett: az elsajátított tudást "mindenkor a jó ügy érdekében kell kamatoztatni, legyen szó akár a haza szolgálatáról, a tudomány elhivatott műveléséről, a jövő jogász nemzedékeinek oktatásáról és neveléséről vagy az elesettek, rászorulók segítéséről".

Fotó: Sóki Tamás /MTI

Hitvallását megfogalmazva azt mondta, a jogászképzés nem csupán a tankönyvi tananyag átadására hivatott, nem kizárólag a jogszabályok mélyreható tanulmányozását és azok megismerését szolgálja; éppúgy feladata a jogászi gondolkodásmód, a gyakorlati megfontolások elsajátításának elősegítése is.

Az elsőéves hallgatókat felszólította beszédében arra, hogy "merjenek kérdezni, kutatni, vitázni, olvasni, merjenek gondolkodni, kellő tisztelettel és alázattal megkérdőjelezni a dogmákat; kamatoztassák talentumaikat, mélyítsék el megszerzett tudásukat, szerezzenek szerteágazó tapasztalatokat".

Azt mondta, hazánkban már az Árpád-korban kialakult Európa egyik legősibb közjogi gondolkodásmódja, "az egész kontinensen párját ritkítja a hazai alkotmányos hagyomány", ennek a tradíciónak pedig örökösei lesznek a most első évüket megkezdők is.

Fotó: Sóki Tamás /MTI

A PTE-ről szólva kitért arra: a - ma már tíz karral, húszezer fős hallgatói létszámmal, több mint másfél ezer oktatóval rendelkező - nagy múltú intézmény az ország egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő felsőoktatási intézménye. Történelme során "megannyi kiváló jogásszal, jogtudóssal gazdagította hazánkat" - fogalmazott, kiemelve mások mellett Mádl Ferenc és Sólyom László köztársasági elnököt is.

Miseta Attila, a PTE rektora köszöntőjében kiemelte: a "méltán híres" pécsi jogászképzés oktatói állománya erős, a megyeszékhelyen végzett hallgatók magasan képzettek. Reményét fejezte ki, hogy a karon végzettek egy része az intézménynél marad a későbbiekben oktatóként.

Fábián Adrián, a PTE ÁJK dékánja felidézte: a pécsi középkori egyetem 1367-es megalapítása után elindult a jogászok képzése a városban, azóta pedig folyamatosan magas számban vannak jelen Magyarország közéletében Pécsen végzett, jogi végzettségű szakemberek, tudósok, politikusok.

A dékán örömtelinek nevezte, hogy szeptembertől mintegy kétszáz nappali tagozatos - közülük nyolcvan államilag finanszírozott helyre bejutott - hallgató kezdi meg tanulmányait a pécsi jogi karon. Ugyanakkor fel kell készülni rá, hogy hamarosan - várhatóan október második felében - online módon folyik majd az oktatás az intézményegységben - jelezte.

(MTI)