Völner Pál államtitkár a Trend FM A nap vendége című műsorának volt a vendége 2016. április 15-én. Az interjú leirata.

Mv: Jó estét kívánok kedves hallgatóink! Én Kristóf Gábor vagyok, és ma a Nap Vendége Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, és a Magyar Országos Hajózási Szövetség elnöke. Köszönöm szépen, hogy itt van.

Völner Pál: Köszönöm a meghívást.

Mv: Nem véletlenül mondtam a második titulusát, tudniillik lesz a Dunán egy nagy tavaszi kirajzás vasárnap. Egy hatalmas rendezvény indul el, be is lehet, szállni, ülni ezekbe a hajókba. Tényleg, van még hely? Mert erre regisztrálni kellett, ha jól tudom.

Völner Pál: Igen, a regisztrációra azért van szükség, mert éppen a túligényléseknél ne legyen olyan tumultuózus jelenet vagy ne legyen elégedetlenség azokban, akik esetleg nem tudnak így felkerülni a hajókra. De szép számmal lesznek a hajók, tehát nagyon sok embert el tudnak majd vinni, remélem, hogy mindenkinek a tetszésére.

Mv: Kik vannak benne ebben a hatalmas nyitóbuliban? Mondhatjuk regattának is.

Völner Pál: Hát a dunai hajózási cégek, tehát azok, akiknek a hajóit láthatjuk a Dunán nap mint nap vonulni, ők azok, akik itt, ezen a tavaszi napon úgy döntöttek, hogy felajánlják az utazóközönség részére ezt a lehetőséget. Körülhajózzák a Margitszigetet, megnézik a fővárost vízről, és utána kikötnek a parton. Meghívtuk a HM-től a dunai flottilla egységeit is, reméljük, hogy ők is részt tudnak venni a felvonuláson. Sőt a héten érkezett egy levél a tiszai hajósoktól is, hogy Tokajnál Bodrogon, a Tiszán is lesz hasonló lehetőség.

Mv: Hadd kérdezzem államtitkár úr, mi köze van magának a hajózáshoz azonkívül, hogy gondolom szeret fölülni a hajóra?

Völner Pál: Hát a hajózáshoz annyi közöm van, mint egy átlag magyarnak, tehát én is már kenuztam a Dunán, Balatonon, a Dunán nyilván, hogy hajóztam is korábban, viszont az előző ciklusban a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban a közlekedésért felelős államtitkár voltam, és akkor volt egy nagyon szép ügylet, amikor a MAHART PassNave-nak, ennek a korábbi állami cégnek a többségi tulajdonát az állam vissza tudta vásárolni. Tehát ma a MAHART PassNave az többségi állami tulajdonban levő cég, és akkor egy kicsit jobban belecsöppentem a szakpolitikán túlmenően és itt a helyi budapesti dunai hajózás rejtelmeibe. És ebből a kapcsolatból alakult egy olyan meghívás, hogy tavaly nyáron felkértek, hogy vállaljam el a magyar hajózók országos szövetségének az elnöki tisztségét. Bevallom, hogy elég elfoglalt vagyok, de remélem, hogy azért tudok segíteni a dolgokon és vinni előre az ő ügyeiket is.

Mv: Ha a Duna olyan módon venne részt Budapest közlekedésében, mint amilyen lehetőségeket kínál, van-e erre fejlesztési alap? Tehát nem tudja-e véletlenül, hogy tervezik-e a Dunát ilyen módon használni?

Völner Pál: Hát ahol a vízi utak, közlekedő utak, és a városokon belül ismerünk ilyen helyeket, Velence vagy Amszterdam, ahol sok a csatorna, ott azért az is látszik, hogy az egyéb lehetőségek meglehetősen korlátozottak vagy hiányosak, vagy éppenséggel nagyon lassúak. A Dunán elsősorban az a probléma, hogy mint közlekedés, tehát közösségi közlekedés a hajózás az lassú. A 2-es villamos hamarabb végigmegy a parton, nincs kikötési idő, sokkal hamarabb lehet váltani, több állomást el lehet helyezni. De elsősorban a hajózásnak itt éppen ezért Budapesten a turizmusban van döntő jelentősége, és az elengedhetetlen. Tehát mindenkinek egy maradandó élmény egy budapesti látogatás után, akár belföldről, akár külföldről érkezik a városba. De budapestinek is, ha felül egy hajóra, elfogyaszt egy kellemes vacsorát, vagy ebédet, közben nézheti mindkét parton a nevezetességeket. Azt hiszem, hogy eben van ma a fő vonzereje a dunai hajózásnak. Persze van a távolsági hajózás, nemzetközi forgalomban is nyilván személyhajózás létezik. De emellett például azok a nagy, nemzetközi szállodahajók, amelyek járják a folyamokat, és gyakorlatilag Budapest az egyik legkiemeltebb attrakciója ezeknek az utaknak. Itt van az, hogy a külföldi utasok Amerikából megérkeznek repülőgépen a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérre, eltöltenek néhány napot Budapesten, majd fölhajóznak Amszterdamig a folyókon. Visszafele pedig ott váltanak, és ugyanide jönne. Ezt a pozíciót mindenképpen meg kell őrizünk.

Mv: Akkor visszatérve idézőjelbe azt mondom, hogy a főállásához. Az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkáraként mit lát sürgősnek, mit lát fontosnak, hogy a közvélemény megtapasztalja a minisztérium tevékenységét?

Völner Pál: Azt hiszem, hogy ezt a célt Trócsányi László miniszter úr, már amikor elfoglalta a miniszteri bársonyszéket, ezt nagyon világosan megfogalmazta. Tehát egy átlátható jogrendszer nyilvánvaló mindig a fő törekvésünk, és az, hogy elérjük, hogy az a közbizalom, ami az igazságszolgáltatás iránt meg kell, hogy nyilvánuljon, akár a bíróságok, ügyészségek, nyomozó hatóságok, vagy egyéb hivatalok működése kapcsán, az fokozódjon és az emberek higgyék el, hogy a ügyüket a lehető leggyorsabban, a lehető legigazságosabban rendezik el.

Mv: Tudja, ebben a rádióban sokszor találkozik az ember cégek vezető embereivel, vezérigazgató, elnök, elnök-vezérigazgató, és nagyon sokszor jön panasz arra, hogy van egy nem egészen kiszámítható jogi és gazdasági környezet. Tehát például azt mondja a német anyacég, hogy tervez előre három évre, és a magyar leányvállalat első embere visszaír neki, hogy nem tudom megcsinálni, mert változnak a jogszabályok. Visszamenőleges változtatások akadnak, vannak olyan változások, amiket nagyon gyorsan átvesz a parlament, megszavaz, és akkor ott állnak felkészületlenül azok, akikre vonatkozik.

Völner Pál: Hát azért ennek nem kettő, több oldala van. Tehát a rendszerváltás óta azért folyamatosan egy ilyen átalakuló világban élünk. Magam is majdnem húsz évig ügyvédként dolgoztam kint a piacon. Tehát a másik oldalát...

Mv: Abszolút tudja.

Völner Pál: ... is ismerem a dolgoknak. Miniszter úr szintén teljesen tapasztalt ezen a területen, de azt hiszem, hogy akik ma a jogalkotásban részt vesznek, valamennyien látják ezeket a problémákat. Ugyanakkor nagyon nagy rendszerekről van szó. Tehát ne lehet hirtelen gyors, erős beavatkozásokat tenni. A hirtelen az általában egy kicsi beavatkozás lehet, ha valami miatt szükséges. A nagy átalakításokhoz idő kell. De látható az elmúlt időszakban is az a munka, amit elvégeztünk, gondolok itt arra, hogy a végrehajtói rendszernek az átalakítása, ami éppen most zárult le. Reméljük, hogy a jövőben nagyobb közmegelégedéssel fog működni ez a rendszer. Most éppen a szakértői rendszer átalakításán dolgozunk, új ügyvédi törvény jelenik meg, gondoljunk a Budapesti Ügyvédi Kamaránál kialakult áldatlan állapotokra, amiket részben egy korábbi időszaknak akkor megfelelő jogszabályai nem tudtak kezelni a jelen körülmények között. Tehát mindenhol van egyfajta jogalkotási, vagy hogy mondjam, kényszer, amikor ilyen problémákkal találkozunk, de ezek általában ilyenkor tűzoltó jellegűek, és amikor egy átfogó szabályozás jön, akkor próbálunk megint egy tíz-húsz évre előre tekintve megadni azokat a kereteket, hogy ne kelljen ilyen problémákkal küszködnünk. De beszélhetnék arról, hogy a polgári perrendtartás most kerül majd a parlament elé, ami szintén, hogy úgy mondjam több évtizedes időszak tán jön el egy-egy ilyen nagy kodifikációnak az ideje, mint amihez most elérkeztünk. Ptk. előző ciklusban került elfogadásra, a Ptk.-ban jelentős módosítások voltak. Tehát a büntetőjog területén is. Valóban ez egy átalakuló rendszert jelent. Én nem annyira bizonytalanságnak nevezném, amit okoz, hanem egy alkalmazkodási kényszer, legalábbis remélem, hogy erről van szó, és valamikor elérkezünk oda, hogy tényleg csak a jelen kor kihívásaihoz kell majd igazítanunk a jogszabályokat, és felhalmozódott restanciákkal már nem kell foglalkoznunk.

Mv: Kik és hogyan jeleznek, hogyha valami nem stimmel? Milyen visszajelzések érkeznek akár a minisztériumhoz, akár a különböző szakmai szervezeteken keresztül a minisztériumhoz a szükséges változtatásokra? Ki szól, hogy gyerekek, ez így nem jó?

Völner Pál: Hát ismerve a magyar társadalmat, a magyar viszonyokat inkább azt mondanám, hogy mindenki, de tréfát félretéve, van külön államtitkárság, amelyik az igazságügyi kapcsolatokért felelős, tehát a bíróságok, az ügyészségek, a közjegyzői kamara, az ügyvédi kamara, a végrehajtók, tehát valamennyi olyan szereplővel kapcsolatban áll, akik ma az igazságszolgáltatást képviselik, művelik, akik ebben részt vesznek. Leginkább erről a területről jönnek a szakmai észrevételek. De hát állampolgári panaszok is vannak, tehát folyamatosan akár ezekből is lehet tájékoztatni. De igazából ezek nem adnak általános képet és nem adnak olyan áttekintést...

Mv: Pedig ez mindig konkrét, hogy ővele mi történt.

Völner Pál: Ezek mindig konkrét ügyek, tehát ezekből... De nyilván ezek egyfajta panaszoknak az elszaporodása és mutat arra, hogy egyfajta kényszer van a jogszabályi oldalról. Hát gondoljunk az előző ciklusnak szintén egyik nagy kihívására, a devizahiteleseknek a történetére, ami a minisztériumnak szerintem az egyik legkiemelkedőbb teljesítménye volt, hogy ezt a kérdést sikerült jogszabályi keretek között, nagyobb megrázkódtatások nélkül, jogállami normákat figyelembe véve mégiscsak a lakosság terheit könnyítve elérni azt, hogy a bankrendszer sem zuhant össze, ugyanakkor mégis enyhültek a terhek.

Mv: Quaestor-ügy. Mit lát, hogy látja? Mikorra várható ebben olyan megoldás, ami megnyugtatja az érintetteket?

Völner Pál: Hát a Quaestor-ügyet nagyon régről kellene kezdeni, ugyanis azok a visszaélések, amik a végét okozták ennek a mondjuk így, hogy bűncselekmény-sorozatnak, azok 2008-ig vagy még régebbre nyúlnak vissza. Éppen a nemzeti bank bankfelügyeletének a megteremtése nyújtott lehetőséget arra, hogy évenkénti ellenőrzéseket tudtunk bevezetni, helyszíni ellenőrzéseket tudtunk bevezetni, ahol néhány önfeljelentés is született ezek után ezeknél a cégeknél. És itt egy olyan kihívással álltunk szembe, hogy egyrészt a piaci bizalmat is fenn kell tartani, tehát valamilyen módon a károsultakat. Attól függetlenül, hogy saját kockázatukra jártak el, mégis kártalanítani lehessen. És tudható, hogy itt egy kétfordulós rendezés volt, először egy általános kárrendezés történt volna, amit többen megtámadtak az Alkotmánybíróságon, természetesen elsősorban a pénzpiaci szereplők, akik ennek a terhét kellett volna, hogy viseljék. Az Alkotmánybíróság szerintem megtalálta azt az arany középutat, amit ebben a helyzetben lehetett. Ugyanis nem korlátozta az államnak azt a jogát, hogy pozitív diszkriminációt alkalmazzon, hatmillióról harmincmillióra mondjuk felemelje a kártérítési értékhatárt, vagy nem korlátozta azt a jogát az államnak, hogy megalkosson olyan csoportot, aki ebben a kártérítésben részt vehet. Ugyanakkor kijelölte azokat a kereteket, hogy akik ilyen kártérítésben részesülnek, azok nem részesülhetnek hozamba. Tehát azokat a hozamokat, amelyet korábban felvettek, ezeket korrigálni kell a kártérítésnek az összegét. Ebből vannak most ezek a viták, amelyekkel találkozunk. De látható, hogy a jogalkotó keze meg van kötve.

Mv: Bocsánat, ez azt jelenti, hogy a hozammal csökkentik azt a kártérítési összeget?

Völner Pál: Igen, tehát az úgynevezett harmincmilliós értékhatárt a 2008 óta felvett úgynevezett hozam mellett ezek nem valós hozamok voltak.

Mv: Merthogy a kötvények se voltak valósak.

Völner Pál: Nem volt hozama a kötvényeknek, mert nem kerültek befektetésre sehol. Tehát nem termeltek jövedelmet. Egyfajta pilótajátékról nevezhetünk, ha a hétköznapi nevén akarjuk nevezni a dolgokat. Tehát ezeket az összegeket nem lehet figyelembe venni az elszámolásnál. Ugyanakkor az is látszik, hogy egy olyan sávos megoldást fogadott el a parlament, hogy hárommillió forintig gyakorlatilag korlátozás nélkül visszakaphatják a károsultak a pénzüket. Az a bizonyos 11%-os önrész...

Mv: Ez egy fontos kérdés.

Völner Pál: ...ami a hárommillió forint fölött jelentkezik, ez pedig korábban a befektetési alapnál ugyanígy létezett egy tízszálékos önrész, ami arra szolgált, hogy egy kockázatos befektetésem ha volt, ha van olyan alap, egy biztosító, amely fizet, gondoljunk a Cascóra, ott is van egy önrész. Tehát gyakorlatilag ez a része nem térül meg, hogy egy mérsékelt kárt a károsultnak kell viselnie, az elszenvedhetőhöz képest.

Mv: Március 1-jén járt le a határidő a családi csőd, illetve a magáncsőd jelentkezési határideje, ha így lehet ezt nevezni. Milyenek a tapasztalatok? Jó másfél hónap se telt még el, de mit látnak? Beindult ez Magyarországon? Ki kérheti? Mikor kérheti? Milyen feltételekkel kérheti? Ez azért fontos, mert hát sokszor hát önhibájából, de olyankor önhibáján kívül juthat ilyen helyzetbe valaki.

Völner Pál: Annyiban pontosítanék, hogy a törvény már tavaly is hatályban volt, tehát igazából az induló idők azok már tavaly voltak és most hosszabbítottuk meg éppen szeptemberig a jelentkezési lehetőségeket. Ma az unióban 28 tagállam van, ebből 24-ben létezik a csődvédelem, a családi csődvédelem. Tehát látható, hogy egy olyan jogvédelemről beszélünk, amelyet a legtöbb állam már bevezetett. Vannak olyan hangok, hogy erre nem lett volna szükség, ez csak arra vezettem elő, hogy miért kellett ezt bevezetnünk. Akkor is kellene, hogy legyen ilyen, ha mondjuk tömegével nem jelentkeztek volna rá igénylők. Az is látható, hogy az a kör, amelyet ez a lehetőség érint, az az elmúlt majdnem hat évben többféle lehetőséget kapott. Beszélhetünk a végtörlesztésről, a devizahiteleknél, ami fennáll, beszélhetünk arról, hogy a Nemzeti Eszközkezelő bevezetésre került, amelynek eladásra fel lehet ajánlani az ilyen bedőlés szélén levő ingatlanokat úgy, hogy bent lakhat továbbra is az adós. Beszélhetünk a végrehajtási moratóriumról, ami egészen idáig tartott, tehát azokra az ingatlanokra nem lehetett végrehajtást vezetni, amiben bent laktak az adósok. Nem volt olyan kényszerhelyzet, ami azt diktálta volna, hogy fejest ugorjanak egy ilyen családi csődvédelembe. Fair banki törvényről beszélhetünk, a devizahitelek forintosításáról beszélhetünk. Tehát mind-mind olyan lépés volt, ami könnyítette az adósok széles rétegeinek a helyzetét. És akkor most tartunk ott, hogy az eltelt időszakban, mintegy 350 család élt ezzel a lehetőséggel, én azt mondom, már 350 családért is megérte volna bevezetni. Tudható, hogy itt kaphatnak havonta egy 25 ezer forintos támogatást, ugyanakkor vállalniuk kell egy olyan önkorlátozást, hogy mire költik a jövedelmüket.

Mv: És egy csődbiztos figyeli.

Völner Pál: És gyakorlatilag, amennyiben a bíróság rendeli ki, akkor pedig kontrollálják, hát van abban az ötéves időszakban a tevékenységüket, amit ők vállalnak. Tehát választási lehetőség van, vagy a normál menetrend szerint zajlanak az események, akár egy kilakoltatással vegyítve, vagy pedig élnek ezzel az eszközzel. Tehát nyilván a gyakorlat fogja ezt kiérlelni, de maga a jogintézmény, mint olyan, szükség van rá. Hogy a későbbiekben még kell-e finomítani rajta a banki tapasztalatok alapján. Megjegyzem, itt a bankok általában ellenérdekeltek, hiszen a követelésük egy kicsit így eltávolodik tőlük abban a pillanatban.

Mv: Na jó, de nem reménytelen.

Völner Pál: De nem reménytelen, de nem teljes körű, tehát ezt is hozzá kell, hogy tegyem. A piaci viszonyoknak is biztos, hogy rendeződniük kell, bár az ingatlanpiacon azért láthatók pozitív változások az elmúlt időszakban. De ugyanakkor vannak akkora felhalmozódott adóságok, amelyek láthatóak, hogy sokszor az ingatlan sem nyújt rá fedezetet. Tehát ilyenkor azért a hitelezők nem mindig azon vannak, hogy ne gyorsan zárjanak le egy ügyet, hanem hosszútávon vezessék ki.

Mv: Apropó, a csőd. Ha valakinek valamilyen hivatalos ügye van, akkor miért ahhoz a szervhez vagy hatósághoz fellebbezhet, amelyikkel kapcsolatban kifogást emelne. Mondok példát, ha én a NAV-tól, a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól kapok valamiféle határozatot és én azt vitatom, akkor fizetnem kell a fellebbezési díjat első fokon, másodfokon. Mi van azzal, akinek nincs pénze fizetni egy ilyen díjat?

Völner Pál: A különböző eljárásokban, akiknek nincs olyan anyagi lehetőségük, léteznek az úgynevezett illetékfeljegyzési vagy illetékmentességi okok, ezeket külön kell kérni, ezeket külön bírálják el. Tehát ők sincsenek, hogy úgy mondjam a jogszolgáltatásból kizárva, mert nem tudják az illetéket megfizetni. Nyilván ezeket a lehetőségeket felmérik.

Mv: Ez jövedelemfüggő ugye, hogy mennyi pénze van, tudja-e fizetni.

Völner Pál: Jövedelem-, vagyonfüggő, tehát azért az sem működhet, hogy valaki mondjuk egy jól menő vállalkozó, minimális jövedelmet feltüntetve, ugyanakkor tudható, hogy nagy vagyona van, és akkor mondjuk kér egy költségmentességet. Ez szerintem nem is lenne méltányos a nagy többséggel szemben, hogy megkapja. De mindenképp egy környezettanulmány alapján vagy a viszonyainak a valószínűsítése alapján részesülhet ilyen kedvezményre, aki rászorul.

Mv: Köszönöm szépen! Innen folytatjuk majd a beszélgetést a hírek után, Völner Pállal, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkárával.

***

Mv: A nap vendége ma Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára. Hadd kezdjem egy kicsit az aktualitásokkal. Lesz-e abból per vagy felel-e azért valaki, ami az Országos Választási Irodán történt, ez az emlékezetes, balhé, amikor megakadályozták a Nyakó urat, hogy pecsételjen?

Völner Pál: Csak egy dolog, úgy tudom, hogy többen feljelentést tettek az ügyben, és hogy hatósági eljárások vannak folyamatban. Tehát az illetékes hatóságoknak a feladata, hogy lefolytassák ezeket az eljárásokat. A sajtó érdeklődését látva szerintem úgyis értesülni fogunk a fejleményekről a jövőben.

Mv: Még egy kicsit az aktualitásoknál maradva, nem is olyan régen volt az az eset, hogy Kiskunhalason gépkarabéllyal akart rátámadni valaki az ügyészre. Több száz éles lőszer volt nála, és egy gépkarabély, hála istennek, elfogták. Ki vigyáz az igazságszolgáltatás embereire? Tehát bíróra, ügyvédre, ügyészre. Egy adott perben van mondjuk két vagy három fegyőr, aki odakíséri a gyanúsítottat. De egyébként? Meg néhány ember ott a kapuba.

Völner Pál: Hát egyébként egy boltba ki vigyáz ránk, egy iskolában ki vigyáz ránk? Tehát ez egy közhivatal valóban, tekinthetjük úgy, de gyakorlatilag semmilyen rendszer nem az extrém esetekre van kalibrálva. De az látható, hogy itt is volt őr, itt is volt olyan személyzet, illetve volt olyan beavatkozó, szolgálatot letudott ember, akinek volt tapasztalata az ilyen ügyekben. Rendőr is volt szerencsére...

Mv: És le tudta fegyverezni.

Völner Pál: Le tudták fegyverezni. Lehet, hogy nem minden esetben sikerülne ez ilyen szerencsésen. Tehát ez egy olyan kockázati tényező, amit fel kell mérni, és lehető legmaximálisabb biztonságra kell törekedni. De most is itt ülve ennél többet erről az ügyről nyilvánvaló, hogy nem tudok konkrétumot mondani. Mind a bíróságot, mind az ügyészséget szerintem felhívta ez az eset arra, hogy akár a Belügyminisztériumnál kezdeményezzék azt, hogy milyen fokozottabb védelemben részesíthetők ezek az objektumok.

Mv: Mi lesz az úgynevezett törvénykezési helyekkel, ami most egy kicsikét jegelve van, mert nem szavazták meg az ellenzékiek? Arról van szó ugye, hogy olyan kisebb helyeken, ahol erre igény mutatkozik, kvázi kitelepült valamiféle törvénykezés folyhasson.

Völner Pál: A törvénykezési helyek az nyilván ötpárti egyeztetést igénylő kérdéskör, mivel kétharmados, de mondhatok egy másik példát is. Például a népszavazási törvény, ami szintén kétharmados. Most ebben a kis részben nyilván meg tudunk majd egyezni, ami a párhuzamos beadványok kérdését illeti, amibe például a Nyakó-ügy is született. Tehát most egy olyan módosítás kerül be a ház elé, ami nem az érkeztetés időpontját veszi alapul, hanem ki tudja előbb a kétszázezer aláírást összegyűjteni. Megjegyzem az elmúlt egy néhány évben senki nem tudott kétszázezer aláírást összegyűjteni. Tehát olyan fajsúlyú kérdés még nem bukkant föl, ami a társadalom széles tömegeit érintette volna, amire a kormányzat ne tudott volna időben reagálni, de a kétharmadhoz szerintem konstruktívabb ellenzéki magatartás kellene. Tehát itt a törvénykezési hely kapcsán is azt tapasztaltuk, hogy többfordulós egyeztetés után szerintem minisztériumi oldalról le tudtunk olyan szövegtervezetet, ahol a megjelent két ellenzéki párt elfogadta, hogy a szöveggel kapcsolatban nincs problémájuk. Az MSZP egyébként el se jött. Tehát ezt már ősz óta műveli bizonyos kérdésekben. És azt mondták, hogy nekik különböző egyéb engedmények kellenek ahhoz, hogy ők erről egyáltalán tárgyaljanak. Most így a törvénykezési helyeknek a gyors elfogadása szerintem most nem látszik.

Mv: Na de ilyenkor lehetne valamit lépni, nem? Meg lehetne próbálni megnézni azt, hogy mit akar az ellenzék, illetve, hogy mit akar mondjuk konkrétan most az MSZP, és hogy azok teljesíthetők lehetnének-e? Mondom ezt én kívülről.

Völner Pál: Mondok egy másik példát. Tehát ősszel, amikor pontosan a választási eljárásról szóló törvénycsomagot tárgyaltuk, akkor is az MSZP, elküldtek egy E-mailt, hogy körülbelül a választókerületek átrajzolásától kezdve a választási bizottság kicserélésén keresztül a különböző, talán az alaptörvény-módosítás lehet, hogy nem volt benne, de gyakorlatilag egy ilyen másféléves jogszabály-alkotási csomagnak néztünk volna elébe, amely hajlandó tárgyalni azokról a kérdésekről, amelyek abban felmerültek. Ebből aztán született egy technikai módosító, hogy azoknak az embereknek a nyilvántartását a Nemzeti Választási Iroda megkaphassa, akik nem választásra jogosultak, hogy ne közvetlenül a választás előtt kelljen őket felmérni. De többre nem. Ma pedig azzal szembesülünk, hogy felvetik, hogy ezt a párhuzamos beadványok kérdését nem volt hajlandó a kormányzat tárgyalni. Ezt külön, ha odahozták volna, ha felvetették volna, minthogy a választási iroda fel is vetette, csak miután nem volt ötpárti konszenzus, ezért szűkebb körben sem, nem lehetett kitárgyalni. Tehát egy bonyolult helyzettel állunk ilyen értelemben szemben. Nyilvánvaló, hogy a kormányoldalnak is az a fajta kényelmes pozíciója, ami megvolt 2010-től '15-ig, nem segítette elő azt, hogy a pártok együttműködése harmonikusan alakuljon. És korábban sem volt jellemző, ezt hozzá kell hogy tegyem, mondjuk a Gyurcsány-korszakra ha gondolok. Rosszak a tradícióink, a tapasztalataink, tehát finomodni kell a viszonyoknak ahhoz, hogy gördülékenyebben menjenek ezek a kétharmados ügyek.

Mv: Régebbi szakmai tapasztalatom, hogyha szakpolitikusokat leültet az ember mondjuk egy rádió stúdiójában, nagyon-nagyon nagyrészt egyetértenek a szakmai kérdéseken 95%-ban. És aztán jön a pártpolitika. És ez nem jó, Már úgy értem, hogy nem jó, hogy szerintem annak se jó, aki benne van, csak pont emiatt nem nagyon fogja azt mondani, hogy bizony, ez nem jó.

Völner Pál: Ez azért részben érhető. Mondjuk egy ellenzéki párt nehezen tud markáns arculatot felvonultatni, hogyha egy jó kormányzás esetén az esetek száz százalékában azt kellene mondani, hogy gratulálunk, ez egy szakmai kérdés, mi is meg fogjuk szavazni. És egy idő után észrevennék, hogy megkérdezik a választóik, hogy ti miért ültök ott?

Mv: Jó, de hát a kormányoldalról is ugyanezt lehet mondani, hogyha beadnak valamit, akkor nem mondjuk azt, hogy hát gyerekek, hát ne szórakozzatok, hát mi ez? Csak azért mert ők adták be. Szóval lehetne azért egy kis kölcsönös közeledés.

Völner Pál: Nem az ellenzéket képviselem.

Mv: Na akkor, menjünk egy picikét tovább. Betelepítési kvóta. Ez nagyon jó lenne, hogyha meg lehetne találni azt az arany középutat, ami az Európai Unió vezetése és az európai menekültpolitikára adott válaszok és az országok között lenne valamiféle konszenzus. Tehát nem lenne kétféle kemény vélemény.

Völner Pál: Nézzük meg a kezdeteket. Tehát gyakorlatilag létezett egyfajta menekültügyi jogi szabályozás az unión belül, amit szintén az elmúlt ciklusban sikerült, ezt a bizonyos Dublin III-at tető alá hozni, ami kivette a nemzetállamok kezéből azokat az eszközöket. Gondoljunk ezeknek a táboroknak a fenntartására, hogy annak a rendjét az adott állam határozhatta meg a menekültügyi státus megadásban azokra  a jogkörökre, amelyekkel rendelkeztek, és próbálták ezt egy olyan egységes szabályozásba tető alá hozni, ahol gyakorlatilag semmiféle eszközzel nem rendelkezett a tagállam a bejövő migránsok vonatkozásában. Emlékszünk rá, bejöttek Röszkénél, nem voltak hajlandók regisztrálni, eldobálták a papírjaikat, keresztülvonultak az országon, semmiféle együttműködést nem tanúsítottak és távoztak nyugat felé. Mondta az ellenzék, hogy lám, nem is probléma, mert úgy is mennek nyugatra. Elmentek nyugatra és mi lett belőle? Kitalálták nyugaton, hogy akkor ezeket osszuk majd el. Tehát nem megoldás az, hogy hagyjuk a vihart átvonulni fölöttünk, hogyha az visszafordul, és gyakorlatilag ugyanúgy végigver bennünket a jégeső, mint Kölnben mondjuk a németeket vagy a párizsi merényletre vagy brüsszeli merényletekre, ahol... 

Mv: Hát ott nem ezek a bevonulók jöttek, hanem az ott élők.

Völner Pál: Lehet, hogy nem, de a helyzet az összefügg. Úgy tudom, hogy azért nem turistaúton jártak Szíriában azok, akik ezeket a merényleteket elkövették itt napjainkban. Tehát hogy összefüggés van a dolgok között és a személyek mozgása között, az szerintem vitathatatlan. A másik hogy gyakorlatilag Németország megteheti, hogy meghívja ezeket az embereket magához, mint ahogy ezt nyáron megtette. Erre korábban is mindig volt lehetőség. Magyarországon is számtalan olyan bevándorló él, akik itt telepedtek le, szírek is vannak köztük, afgánok is, oroszok, ukránok. Tehát a világ minden nációja, de ezt mi mindig saját hatáskörben intézhettük. Semmilyen olyan egyezményt nem írtunk alá a világon, hogy ez ne a szuverenitást része lenne. Amíg nem mondunk le róla, addig se Brüsszelből, se az ENSZ-ből, tehát sehonnan ne mondják meg nekünk, hogy ezeket a dolgokat hogyan intézzük. Főleg addig, amíg nem tudjuk felülmérni ezeknek a kihatásait. Vagy, ha felmérjük, és úgy látjuk, hogy ezekben nem akarunk részesülni.

Mv: Tudja, az jut eszembe, hogy azok a magyarok, akik a történelem során kivándorolni kényszerültek, tulajdonképpen majdnem hasonló, körülményektől függően persze, majdnem hasonló helyzetben voltak annak idején, amikor kimentek. Akár 1848-49-es szabadságharc bukása után emigráló. A hírességekről tudunk, de a mindennapi emberek közül is nagyon sokan mentek el. És aztán, ahogy jön végig a történelem, az első világháború, a gazdasági válság, a második világháború, disszidáltak, idézőjelben, nagyon sokan. Ezeket az embereket tulajdonképpen minden további nélkül befogadták.

Völner Pál: Abból indulnék ki, hogy Magyarországról, akik elmentek, azok általában abba a kultúrkörben távoztak, amiben eddig is éltek, amibe Magyarország tartozott. Ugyanazzal a polgári közeggel találkozhattak, integrálódni akartak, sikeresen integrálódtak, megbecsültséget szereztek maguknak. Még Magyarországnak is a személyükön keresztül. Nagyon sokan asszimilálódtak is, hiszen a második, harmadik generációsok tartják a magyar eredetet, de igazából a nyelvet nem beszélik, a kultúrát nem úgy őrzik, ahogy ezt mi tesszük. Tehát ilyen kapcsolat van. Akik bejöttek akár a hatvanas, hetvenes években, nem ilyen helyzetben, hanem tényleg behívásra, vendégmunkásként Nyugat-Európába, akikkel most gond van. Őnáluk azt látjuk, hogy a különállásukat mindvégig megtartották. Külön városrészekben laknak, külön vallásuk, kultúrájuk van, külön, hogy úgy mondjam, ilyen morális kategóriákat tartanak fenn maguknak. Más a családon belüli viszonyuk. Tehát egy csomó kérdésben eltérnek. Látható, hogy egyfajta párhuzamos társadalom jött lére, tényleg itt a Molenbeek városrésznél is, amit felemlítettek. És amíg jólét van, meg nincs probléma, úgy tűnik, nem zavarják egymás köreit ezek a párhuzamos kultúrák. De ugyanakkor az is látszik, hogy amikor van egy feszültség a világban, akkor gyakorlatilag ezek a párhuzamos társadalmak összeütközésbe kerülhetnek. És nem az európai kultúra támadja a másik kultúrát. Nyilván egy ilyen globális kultúra, ami fel akarja őket is emészteni, ami ellen lázadnak. De itt akkor megkülönböztetném az európai és a globális kultúrát. Nem akarok filozófiai mélységekbe merülni, de látható az, hogy akik az iszlám kultúrkörből jönnek, ők nem kívánnak, nem akarnak és nem is tudnak, értendően már magából a vallásból eredően sem semmiféle mértékben alkalmazkodni és asszimilálódni. Hiszen például nem lehet kitérni, ez egy olyan vallás. Abszurd jogfejlődési utat jár az Európai Unió és ugyanakkor mi, amikor ebben egy kis megállj akarunk kiáltani, és azt, hogy először mérjük fel, hol tartunk, hol vagyunk, hova jutunk el ezzel, akkor nem találkoztunk ugyanezzel a liberális toleranciával, amivel mondjuk a bevándorlók tömegei. Tehát ebből van egyfajta feszültség, de azt hiszem, hogy ők legalább annyira intoleránsak ebben a kérdésben velünk, mint amennyire bennünket vádolnak ezzel.

Mv: Nem is tudom, most hallottam vagy olvastam nem olyan régen, hogy kétféle iszlám van. Az egyik a vallás, a másik a politikai iszlám. És, hogy a kettő nem kvadrál. Nem ismerem az iszlám vallást, de, hogy az iszlám vallásban nincsenek olyan dolgok, amiket az iszlám vallás nevében a terroristák elkövetnek. Az arab államok, ahol ugye hasonló a kultúrkör, hasonló a vallás és vannak nagyon gazdag arab államok. Miért nem szállnak be ebbe a dologba? És miért nem próbálják, és ez akár az unióra is vonatkozik, a helyszínen. Tehát ahonnan eljönnek ezek az emberek, a helyszínen megoldani a helyzetet valahogyan. Én most az ottani polgárra gondolok, arra a nem tudom én, Juszufra vagy Alira, aki reggelente elment dolgozni, és egyébként meg tartotta a családját, ahogy tartotta, éltek, ahogy éltek. Csak amikor elkezdtek lőni, és mondjuk az egyik gyerekét agyonlőtték az utcán, akkor fölkerekedett.

Völner Pál: Tehát megint csak az alkalmazkodáshoz kanyarodnék. Tehát szerintem, akik útnak erednek, nemcsak a jólétet nézik, nyugati szociális juttatásokat. Tudható, hogy a világ lakosságának a hét százaléka lakik Európában, a gazdagabbik felén, és a szociális juttatások ötven százaléka kerül itt kiosztásra. Ha nem lenne ez a vákuum, ami szívja ide őket, akkor nyilván, hogy a saját kulturális közegükben jobban érezhetnék magukat, mint hogy ide jöjjenek, ahol gyakorlatilag idegen környezetben vannak.

Mv: Na de lőnek!

Völner Pál: Törökországban nem lövik őket, Jordániában is sok menekült van, ott sem lövik őket. Tehát vannak olyan államok azért sokkal közelebb, ahol azonos kultúrkör van és nincs ilyenfajta közvetlen életveszély, ami miatt menekülniük kellene. A másik, hogy szerintem azért széles tömegek jönnek olyan vidékről is, ahol esetleg nem is lőnek. Meg mi van, ha holnap lőnek? Jó, erre lehet ezt is mondani. De azért az ő életük lehet, hogy nincsen közvetlen életveszélyben. Vagy miért van ez a megkülönböztetés, hogy Szíriából jöhetnek, Afganisztánból nem. Afganisztánban szerintem régebb óta lőnek, és többet is lőnek. Én ezt sokkal veszélyesebbnek tartom régóta a helyzetet. Bár Szíria, az kétségtelen, hogy ma sincs pacifikálva, tehát...

Mv: Hát, még egy csomó afrikai országban is rettenet.

Völner Pál: Meg egy csomó afrikai...

Mv: Arról kevesebbet hallunk.

Völner Pál: Azokról keveset. Ez valahogy... És miért került pont ez reflektorfénybe? Tehát kérdéseket én is tudnék feltenni, válaszokat nem mindig tudnék adni. A másik, hogy nincs alkalmazkodási kényszerük. Itt elhangzott, hogy például 1848 után, és hát tudjuk, hogy akár Bem vagy akár Kmety tábornok is Törökországban nyert új hazát. Iszlámra kellett térniük. Tehát gyakorlatilag ott van egy ilyen követelmény, amit mondjuk így direktben visszatennénk nekik, akkor azért jóval kevesebben jönnének. Most nem ezt mondom, hogy ezt tegyük, csak hogy nem összemérhetők a viszonyaink. Tehát ha én le akarnék telepedni Szaúd-Arábiában, ugyanilyen nehézségekkel küzdenék, mint amivel ő. Tehát ma is, ha beutazom, akkor meg kell hogy adjam, hogy mi a vallásom. Ők ugye vannak körülbelül majdnem harmincmillióan, és szerintem ott tartanak, hogy ők azért nem fogadnak be, mert nem akarnak azzal a problémával küzdeni, amivel Nyugat-Európa is szembesül, hogy utána a saját hazájukban gyakorlatilag egy olyan közösséggel kell együtt élniük. Akik lehet, hogy iszlám a közös talaj, de már ugye a síiták-szunniták közötti ellentétet, azt ismerjük, de a vahhabiták, és akkor még ezen belül a szírek hol vannak. Az arab világban milyen tagozódások léteznek? Tehát nekünk olyan pofon egyszerűnek tűnik, hogy közös a nyelv, közös a vallás, akkor miért nem laktok egy helyen, miért nem szeretitek egymást. Nincs egység náluk sem, valóban. Szerintem ma Európában nagyobb az egység, és jobban össze tudunk fogni. Csak mindig önkritikusak vagyunk, és mindig, mondjuk egy Amerikai Egyesült Államokhoz akarjuk mérni magunkat, ha mondjuk Brüsszeli bürokraták vagyunk. És azt hisszük, mert vagyunk ott harmincezren, akiket eltart az unió, akkor holnap milyen jó lenne Washingtonból vagy ugyanúgy Brüsszelből irányítani egészen itt a lengyel határokig vagy akár Ukrajnáig a világot.

Mv: Hogy látja, a Brüsszel és Budapest közötti nézeteltérések megoldhatók, vagy pedig éleződik ez az ellentét?

Völner Pál: Szerintem rajtunk nem múlik, tehát mi mindig hajlandók vagyunk egyeztetni Brüsszellel. Most is lesznek új javaslataink ezeknek a kérdéseknek a kapcsán. De az nem tárgyalás és nem megoldás, hogy amikor volt a kötelező kvóta, utána kijelentett... Először volt az önkéntes, utána kijelentették, hogy akkor kell kötelező. Utána megint előálltak azzal a közelmúltban, hogy önkéntes. De ma már megint, Martin Schulzot vagy bárkit, ha hallunk, akkor egységes európai szabályozásról beszél. Ami azt jelenti, hogy Brüsszel magához kívánja vonni ezeket a kérdéseket. És akkor ugyanúgy ezeket a kvótaelosztásokat, ezeket megvalósítaná. Tehát igazából a tények, azok azt igazolják, amit mi mondtunk és mondunk. És lehet, hogy van benne egy kis kanyar, egy kis taktikai visszavonulás, manőver, de a célt azt látjuk, hogy ők mit akarnak elérni. Hogy mi motiválja ebben Martin Schulzot, vagy Angela Merkelt, látható a franciák már leváltak erről a vonalról, hiszen a miniszterelnökük kijelentette, hogy a Franciaország a harmincezer fő fölött nem tud, nem akar és nem is fog befogadni. Ugye Britannia az egy külön történet, a svédek megint megmondták, hogy ők megteltek. Ausztriában is úgy látom, hogy új szelek fújnak a tavaly nyárihoz képest, amikor általában mi voltunk a célkeresztben. Ma már a németekkel való ütközést is vállalják. Tehát szerintem kicsit inkább nem a konfliktus éles, hanem mi mondtuk ki először talán, hogy meztelen a király. És ezért egy kicsit jobban figyelnek ránk a dolgok kapcsán. Vagy éppen aktívabbak vagyunk, vagy más javaslatokat teszünk és nemcsak passzívan követjük azt a fajta, én azt mondom, hogy nem valós többséget, mert ha őszintén szavazhatna mindenki és megmondhatná a véleményét, akkor lehet, hogy egy titkos szavazáson más arányok jönnének ki. Itt látható, hogy vannak a kisebb tagállamok, az újonnan csatlakozottak. Bennünket is próbálnak zsarolni a kohéziós pénzek megvonásával. Onnan tudjuk, hogy a többiekkel ezt ugyanúgy négyszemközt egy csöndes kis irodába, vagy egy ebédlőasztalnál, nem teszik meg ugyan...

Mv: De akkor most szembekerülünk Brüsszellel tulajdonképpen? Azt mondja, hogy komoly ellentétek vannak.

Völner Pál: Én azt mondom, hogy azért nem kerülünk szembe Brüsszellel, mert akik úgy jelennek meg nekünk vagy úgy akarnak megjelenni, mint Brüsszel, mi vagyunk. Tehát a tagállamok közössége, a 28 tagállam, és nincs egy ilyen birodalmi központ, ami kiosztja a provinciáknak, a 28 provinciának a parancsot. Ilyenben senki nem állapodott meg, hogy van egy birodalmi központ, ott van egy főnök és mi végrehajtjuk, amit mond, hanem arról szól az Unió, hogy van 28 tagállam, megtárgyalja az ügyeket, és amit közösen tud intézni, azt közösen intéz, amit átenged hatáskört, azt akkor a központ intézi. Ami meg itt marad nálunk, mint ahogy ez a kérdés is itt van, ebben továbbra is szabadon fogunk dönteni.

Mv: Ugorjunk egy nagyon nagyot. Beszéljünk egy kicsikét a magyarországi úthálózatról, a logisztikai, nekem van egy logisztikai műsorom és állandóan előkerül, hogy isteni adottságunk az, ahol vagyunk. Tehát az, hogy Európa közepe, mennek keresztül rajtunk az útvonalak. Logisztikai szempontból abszolút központ lehetünk.

Völner Pál: Ez már most így van. Tehát a GDP-nek több mint hat százaléka logisztikából ered. Tehát élünk a lehetőségekkel, épülnek a logisztikai központok, a Dunán kikötők épülnek például, hogyha a hajózásra gondolunk, de a hajózásról azért nem beszélnék külön, mert az magán az infrastruktúrán belül azért egy töredék.

Mv: Igen, mert a Dunát nem lehet, ez Szalma úrnak a vesszőparipája, hogy a Duna három-négy hónapig járható, és utána kész, semmi. Csak valami alacsony merülésű uszályok mehetnek, és milyen jó lenne megcsinálni azt, hogy végig hajózható legyen.

Völner Pál: Hát erre szoktam mondani, hogyha mindenki megcsinálja, hogy végig hajózható legyen, akkor Magyarország is, de amíg Bajorországban, Ausztriában, Bulgária, a román szakaszon vagy Szerbiában vannak olyan helyek, ahol ugyanebbe a problémába beleütköznék, ha mi hajózhatóvá is tenné az év 12 hónapjában a Dunát, addig egy elkapkodott és felesleges folyamat lenne. De magáról az infrastruktúráról annyit, hogy egyrészt nem én vagyok az illetékes benne, tehát nyilván, de látható, hogy a vasúti fejlesztések azok folyamatosan zajlanak. Én azt hiszem, hogy a gyorsforgalmi úthálózatunk, ami eddig megépült összevetve a többi csatlakozó államéval szerintem, mert Lengyelországra is gondolhatunk akár, vagy Szlovákiára, Romániára, Bulgáriáról nem is beszélnék. Tehát szerintem nem állunk rosszul ebben a versenyben. És a tranzitról is szó volt. Hát 2013. július 1-je óta működik az úgynevezett teherautókra vonatkozó E-útdíj, ami szerintem végre megengedi azt, hogy azokat a költségeket, amelyeknek ezek fenntartása, megújítása kerül, érvényesíteni tudjuk a teherfuvarozókkal szemben. Tehát Tettünk lépéseket, amelyek előremutatóak.

Mv: Nagyon szépen köszönöm, hogy itt volt és válaszolt a kérdésekre. Völner Pállal beszélgettünk, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkárával.

Völner Pál: Köszönöm a lehetőséget.

(Igazságügyi Minisztérium)