Répássy Róbert államtitkár hozzászólt a bűncselekmények áldozatainak jogaira, támogatására és védelmére vonatkozó minimumszabályok megállapításáról és a 2001/220/IB tanácsi kerethatározat felváltásáról szóló, 2012. október 25-i 2012/29/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv átültetése érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló előterjesztéshez benyújtott módosító javaslatok vitájában az Országgyűlés 2015. október 5-i ülésnapján.

Most szeretnék a vitában elhangzottakra reagálni, tekintettel arra, hogy a képviselőcsoportok, a képviselők támogatták a törvényjavaslat elfogadását.

Az irányelv részben büntető eljárásjogi, részben pedig áldozatsegítő szolgáltatásokkal kapcsolatos rendelkezéseket tartalmaz, szélesebb szabályozási körrel bír, mint a közvetlen elődjének számító és az általa felváltott, a büntetőeljárásban a sértett jogállásáról szóló tanácsi kerethatározat.

Már a két közösségi norma címéből is látszik, hogy az áldozatsegítés témája milyen tartalmi fejlődésen ment keresztül. A korábbi kerethatározat a sértett számára igyekezett minimumjogosultságokat biztosítani a büntetőeljárásban, az irányelv pedig részint ezeket az eljárási jogokat tágítja, részint pedig a szűkebb értelemben vett áldozatsegítés mint új szabályozási terület számára állapít meg minimumszabályokat.

A törvényjavaslat az irányelvben foglaltaknak megfelelően úgy módosítja a büntetőeljárásról szóló törvény rendelkezéseit, hogy az szélesebb részvételi és nyilatkozattételi jogot biztosítson a bűncselekmény áldozatává vált személyeknek.

A törvényjavaslat büntetőeljárással kapcsolatos fontosabb rendelkezései azt hivatottak biztosítani, hogy a korábbinál szélesebb részvételi jogok, valamint a rászorultság esetén járó, az áldozatsegítő szolgáltatás keretében nyújtott jogi segítségnyújtás már a büntetőeljárás bírósági szakaszát megelőzően is az áldozatok, azaz a sértettek rendelkezésére álljon.

A törvényjavaslat biztosítja azon irányelvi rendelkezés hazai alkalmazását is, amelynek értelmében a sértettet, amennyiben ez nem veszélyezteti az elkövető érdekeit, az elkövető szabadon bocsátásáról, kérelmére, értesíteni kell. Emellett további jelentős újítás, hogy a büntetőeljárásban részt vevő személyek részére a büntetőeljárásban eljáró hatóság, illetve a bíróság egyszerű és közérthető formában köteles megadni a szükséges tájékoztatást. A tájékoztatás mellett a sértett védelmét és eljárási szerepét hivatottak biztosítani a törvényjavaslat azon módosításai, amelyek értelmében az eljárási cselekmények lebonyolítása során törekedni kell arra, hogy a sértettek és az elkövetők szükségtelenül ne találkozzanak egymással.

Az áldozatsegítésre vonatkozó szabályokkal kapcsolatban a törvényjavaslat lehetőséget biztosított arra, hogy az áldozatsegítő szolgáltatási formák között a szerkezeti és fogalmi összhangot megteremthessük. Emellett törvényi szintű rendelkezésekben lehetett rögzíteni az olyan jogintézmények létét, amelyeket a gyakorlat az utóbbi években már kimunkált, például a 24 órás telefonos vagy érzelmi segítségnyújtás.

A vita során kiderült, hogy képviselőtársaim a törvényjavaslattal elérni kívánt célokkal egyetértenek, előterjesztőként ezt örömmel üdvözöljük, és mivel a törvényjavaslattal kapcsolatban tartalmi módosító javaslat nem érkezett, így az összegző módosító javaslat alapján csupán egy szövegpontosító jellegű, jogszabályszerkesztéssel kapcsolatos módosítást kell végrehajtani.

Tisztelt Országgyűlés!

Szeretném tehát megköszönni képviselőtársaimnak a támogatásukat, és kérem Önöket, hogy a törvényjavaslatot a zárószavazás során támogassák.

Köszönöm, elnök úr, a szót.

***

Képviselőtársam, nem azért szólalok föl, mert olyan kedves szavakkal dicsért engem, sőt mifelénk azt mondják, hogy az nem használ, ha a politikai ellenfeled dicsér meg.

De azért nem hiszem, hogy az Igazságügyi Minisztérium vezetése egyet tudna érteni teljes mértékben Önnel, mert az áldozatok segítése során csak egy kárenyhítésre van mód. Tehát nem lehet teljes egészében a bűncselekménnyel okozott károkat az elkövetők helyett megfizetni. Tehát egyszerűen nincs ennyi pénze természetesen a költségvetésnek sem.

Másrészt nem kellene elszakadnunk attól a felelősségi elvtől, hogy aki bűncselekményével kárt okozott a sértettnek, legyen az személyi kár vagy legyen az dologi kár, ezt neki kell, tehát a bűncselekmény elkövetőjének kell megtérítenie. Vannak persze olyan esetek, amikor segíteni kell az áldozatokat, és egyfajta előleget, egyfajta kárenyhítést fizet számukra az állam, de ez nem lesz sosem teljes körű.

Tehát nem javaslom, hogy abba az irányba próbálja befolyásolni az Igazságügyi Minisztériumot, mert az Igazságügyi Minisztérium se lesz abban partner, hogy a kártérítést… Nem lehet sorrendet sem, ez a törvény előtti egyenlőséget sértené. Tehát a törvény előtti egyenlőséget sértené az, hogy valaki esetleg nagyobb arányban részesül a kártérítésből, tehát a kárenyhítése nagyobb arányú, mint más. Gondoljunk bele, hogy milyen visszaélésekhez vezetne vagy egyáltalán csak méltánytalan döntésekhez vezetne, hogyha eltérő lenne a kielégítési arány, vagy egyes károkat nagyobb mértékben térít meg az állam vagy nagyobb mértékben fedezi az állam, más károkat pedig kevésbé.

Nem lehet különbséget tenni a sértettek között. Egyetlen szempontból lehet, a rászorultság szempontjából lehet különbséget tenni, mert az, aki rászorul arra, hogy az állam támogassa őt az áldozattá válása után, és az áldozat segítését az állam lássa el, ahhoz a meghatározott szociális és egyéb személyi körülményeknek kell rendelkezésre állnia. Nyilvánvaló, hogy másként éli meg, mondjuk, egy egzisztenciálisan jobb körülmények között élő sértett azt, hogy kirabolták, mint az, akinek esetleg minden vagyonát elvitték.

Tehát kérem a megértését, és valószínű, hogy az Igazságügyi Minisztérium álláspontja nem fog változni ebben a kérdésben.

Köszönöm, elnök úr, a szót.

(Igazságügyi Minisztérium)