Völner Pál államtitkár a természetes személyek adósságrendezéséről szóló 2015. évi CV. törvény módosításának előterjesztőjeként felszólalt az Országgyűlés 2015. október 22-i ülésnapján és válaszolt a képviselői hozzászólásokra.
Tisztelt Országgyűlés!
A lakosságra vonatkozó állami adósmentést a természetes személyek adósságrendezéséről szóló 2015. évi CV. törvény egy új jogintézménnyel egészítette ki, amely a fizetési nehézségekkel küzdő magánszemélyek számára csődvédelmet biztosítva segíti elő fizetőképességük helyreállítását és egyben adósságuk rendezését is. Ez a jogintézmény az úgynevezett magáncsődeljárás, amelynek lényegét leginkább úgy érdemes összefoglalni, hogy a fizetésképtelen magánszemélyek számára rendezett jogi kereteket alkot arra, hogy ne legyenek kitéve a hitelezők versenyén és a követelésbehajtás logikáján alapuló azonnali vagyon- és jövedelemelvonással járó behajtási eljárásoknak, hanem egy második esélyt kapjanak az adósságcsapdából történő kikerülésre.
Az adósságrendezési eljárást a törvény hatálybalépésétől számított első időszakban olyan hiteladósok kezdeményezhetik, akiknek vagyona és törlesztésre fordítható jövedelme nem elégséges a felhalmozott adóssággal kapcsolatos törlesztési kötelezettségek teljesítésére, ezért lakóingatlanuk elvesztését eredményező eljárás megindítása vagy továbbfolytatása várható. A jogalkotó tehát a lakóingatlannal rendelkező hiteladósokra fókuszál, és a későbbi években fokozatosan terjeszti ki az eljárásba való belépés lehetőségét a többi lakossági csoportra is. Nem változtat ezen a kormány által 2015. október 13-án benyújtott törvényjavaslat, és nem is érinti az első időszakra vonatkozóan megszabott törvényi határidőket.
A törvényjavaslat célja a magáncsődtörvény kis terjedelmű módosítása azért, hogy az első ütemben megindítható adósságrendezési eljárások kezdeményezésére a belső határidők érintése nélkül egy egyszeri póthatáridőt adjon legkésőbb 2016. március 1-jéig. A póthatáridő engedélyezése azt teszi lehetővé, hogy azok is kezdeményezhessenek adósságrendezési eljárást, akik a most hatályos törvényi rendelkezések szerinti, az első időszakban rájuk érvényes határidőket már túllépték. A póthatáridő törvényi biztosítása tehát azoknak a hiteladós személyeknek is ad még egy esélyt az adósságcsapdából való kikerülésre, akik nem kísérték figyelemmel a kormányzati tájékoztatásokat és jogszabályokat, és lekésték az adósságrendezési eljárásra irányuló határidőket.
A törvényjavaslatban engedélyezett póthatáridő ellenére a kormány a kormányzati kommunikáció eszközeivel, továbbá a családi csődvédelmi szolgálat útján továbbra is szeretné az érintett hiteladós családok figyelmét felhívni arra, hogy a póthatáridőtől függetlenül célszerű lenne mihamarabb eldönteniük, hogy kívánnak-e élni a magáncsődeljárás lehetőségével és az ezzel együtt járó csődvédelemmel. Kizárólag az adósságrendezés kezdeményezése tudja ugyanis megakasztani a jövőben a kényszerértékesítési eljárásokat.
Az eljárások egyszerűsítése, gyorsítása és a pénzügyi intézmények indokolatlan adminisztrációs terheinek csökkentése érdekében a törvényjavaslat az adós számára választási lehetőséget biztosít arra, hogy a magáncsődeljárást kezdeményező iratokat a családi csődvédelmi szolgálat területi szervénél, a fővárosi, illetve a megyei kormányhivataloknál terjesszék elő. Ugyanakkor dönthetnek úgy is, hogy közvetlenül a főhitelező pénzügyi intézménynél nyújtják be ezeket a dokumentumokat. A törvényjavaslat egyebekben nem érinti a főhitelezői kötelezettségeket, és azt sem, hogy ezekben az esetekben is sor kerül bíróságon kívüli adósságrendezési eljárásra, ha van főhitelező.
A gyakorlatban felmerült jogértelmezési kérdésekre tekintettel a törvényjavaslat egyértelművé teszi a bírósági adósságrendezés időszakánál hosszabb futamidejű szerződések esetén követendő eljárást. A bírósági adósságrendezés időszaka fő szabályként öt évig tart. Az ennél hosszabb futamidejű jelzálog-hitelügyletekre, illetve a lakóingatlanra kötött pénzügyi lízingügyletekre kiegészítő szabályok beépítése indokolt. Ennek oka, hogy sem az adós, sem a hitelező számára nem lenne előnyös a futamidő bírósági adósságtörlesztési határozattal történő lerövidítése, sem pedig az adósságrendezési eljárás időtartamának a futamidő lejártáig történő meghosszabbítása. A törvényjavaslat ezért kimondja, hogy a hitelező számára a minimális megtérülést csak a futamidő végéig kell teljesítenie az adósnak.
Ha pedig a hitelszerződést vagy a pénzügyi lízingszerződést már korábban felmondta a hitelező, az adóst akkor is megilleti az a kedvezmény, hogy a minimális megtérülést olyan időszak alatt teljesítse, ami megfelel a futamidő hosszának. Ez a kiegészítés az adós fizetési képességének helyreállítását segíti elő. Ebben a körben a bírósági mentesítési szabályokat is ki kell egészíteni, hiszen az adós köteles a futamidő lejártáig még esedékessé váló, az egyezségben vagy az adósságrendezési határozatban meghatározott összegek megfizetésére, azaz a mentesítő határozat az adósságrendezési időszakra eső időarányos teljesítést honorálja.
A fentieket összefoglalva elmondható, hogy a törvényjavaslat azokra a lakáshiteladós családokra vonatkozik, akiknek érdeke a magáncsődeljárás kezdeményezése, mert a csődvédelem segítségével tudnak számukra kedvezőbb törlesztési feltételeket elérni, és a fegyelmezett adósok a méltányolható mértékű lakástulajdont megtartva fejezhetik be az adósságrendezési időszakot.
Kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy a természetes személyek adósságrendezéséről szóló T/6631. számú törvényjavaslatot támogatni szíveskedjenek.
Köszönöm a figyelmüket.
***
Tisztelt Képviselőtársaim!
Itt a hozzászólók elég részletesen ismertették a maguk olvasatát a módosításról, sőt magáról az alapkoncepcióról is. Nagyon köszönöm mindenkinek az aktivitását, és tényleg, ez alapján lehet igazán jól formálni egy-egy jogszabálynak a szövegét.
Harrach Péter frakciótársam mint a KDNP, a beterjesztői oldalnak is egyben a képviselője a korábbi törvénynél részletesen ismertette a törvény létrejöttének a körülményeit. Csak néhány dologra szeretnék rámutatni a vitában elhangzottak kapcsán. Egyrészt volt egy olyan észrevétel, hogy miért csak nemrégiben született meg ez a törvény, illetve hogy voltak korábbi kezdeményezések is. Mondjuk, az MSZP korábbi kezdeményezésénél az kifelejtésre került, hogy az eredeti koncepcióból a jelzáloghitelesek köre teljes egészében kimaradt, és azért ez egy nagyon lényeges köre az igénybe vevőknek.
Amit szeretnék elmondani, hogy 2010 óta azért több dolog történt itt az adósok frontján. Ha csak arra gondolunk, hogy a jelzáloghiteleknél a kényszerértékesítési és végrehajtási moratórium került bevezetésre, ami részben valószínűleg, feltételezhetően a mostani inaktivitásnak egyik oka, hogy a végrehajtási moratórium egyfajta biztonságérzetet adott az adósoknak, és most kell gyakorlatilag reagálniuk arra az új helyzetre, hogyha ez kifut.
A másik az árfolyamgát bevezetése volt, ami szintén enyhítette az adósságok rendezését, valamint a végtörlesztés bevezetése a devizahitelek frontján, majd ezt követte a bankok elszámoltatása, illetve a forintosítás; mind-mind olyan lépések voltak, amelyeknek a meglépése nélkül nem lehetett volna egy olyan tiszta helyzetet teremteni, ami egységes jogi környezetben vezette be ezt az új jogintézményt.
Az Eszközkezelő szerepe is szóba került, tehát részben ez is a jövőben is rendelkezésére áll az adósoknak, a lakhatást biztosítja. Elhangzott olyan észrevétel, hogy nem tudja igénybe venni az adósok egy köre ezt a lehetőséget, miután itt jóval alacsonyabb küszöböt kellett volna megállapítani. Itt valószínűleg az a probléma, hogy eredetileg sem tudták volna azokat a hiteleket igénybe venni, amelyek miatt most ebbe a körbe be kellene lépniük.
Volt olyan állítás, hogy a törvény nem biztosítja a több szektorból eredő adósságok rendezését: ezzel ellentétben biztosítja.
Az elsétálás jogával, az adósságelengedéssel kapcsolatban: önmagában például a devizahitelek rendezésénél a forintosítás és az elszámoltatás akár 30 százalékkal javította az adósok pozícióját, tehát a mostani feltételekkel való összevetésénél vagy akár a banki feltételekkel való összevetésénél ezt a tényezőt is mindenképpen érdemes figyelembe venni.
Vádként hangzott el a Jobbik részéről, hogy a bankokkal megállapodtunk. A pénzügyi stabilitás, a gazdaság szereplőinek a finanszírozása és az új lakáshitelek biztosítása szükségessé tette ezt a lépést. Az pedig, hogy a bankok ma jobb feltételeket tudnak kínálni, éppen ebből a megállapodásból ered.
Schmuck Erzsébet képviselő asszonynak volt egy olyan észrevétele, hogy a bankoknál jobb helyen lenne ezeknek az ügyeknek a bejelentése. Erre volt időszak, és nem volt kellő aktivitás. Nem mindig érdekeltek a bankok az ilyen irányú megoldásokban, ezért biztosítani kell egy olyan lehetőséget is az adósoknak, ahol széleskörűen és az érdekeiket figyelembe véve tájékoztatják őket, hiszen a bankok érdekeltsége nem mindig esik egybe az adósok érdekeltségével.
A magántulajdonú lakások kiadása. Át kell nézni az alkotmányt és a magántulajdon védelmére vonatkozó rendelkezéseket, hogy ezt milyen körben vagy hogyan lehet, hogy lehet-e olyan programot indítani, amely bevonja őket, de nyilvánvaló, hogy ez pénzügyi szerepvállalás nélkül nem lehetséges.
Azt hiszem, hogy összességében egy olyan módosító javaslat született, amelynek az eredményeit majd körülbelül egy év múlva tudjuk felmérni, hogy ténylegesen mennyien tudtak vele élni, mekkora aktivitás volt tapasztalható, és annak függvényében lehet majd tényleg érdemben értékelni a törvény eredményességét.
Még egyszer köszönöm mindenkinek a hozzászólását, és kérem majd a javaslat támogatását.
(Igazságügyi Minisztérium)
