Völner Pál államtitkár Boldog István (Fidesz) azonnali kérdésére válaszolt az Országgyűlés 2017. április 10-i ülésnapján. A válasz és a viszontválasz leirata.

Tisztelt Képviselő Úr!

A Jobbik válaszában mindig szerepel, hogy ők szakmai alapon választják ki a legjobb szakértőket, akik természetesen, ha rokonok, akkor még szakértőbbek, ahogy a felolvasottakból kiderült. Ez csak azért elgondolkodtató a jövőre nézve, mert a Jobbik ’18-ban kormányra akar kerülni, és ott, ahol egy autószerelő írja a párt közlekedési programját – valóban, autókat már látott, tehát mindenhez érthet –, de ha még a temetőkhöz is ő ért a legjobban, azért, mert a pártigazgató édesapja, ez egy kiváló teljesítmény.

De félretéve az ironikus hangnemet, valóban elgondolkodtató, hogy az a biztos útja, hogy szakértővé váljon valaki egy ilyen radikális gyökerekkel rendelkező pártnál, amelynek ugyan a lelkét már elvették, ahogy pártelnök úr említette – nem tudjuk, hogy ki vette el, Simicskát is szokták emlegetni, mint tudjuk –, de abba az irányba indultak el, hogy előbb rokonná kell válni, és utána kaphatunk állást és pénzt. Ez nem biztató a jövőre nézve. Csak azt tudom mondani, hogy jogilag ebben mennyi a kifogásolható, nyilvánvaló, ha a bűncselekmény mértékét elérné és lennének feljelentések, akkor az illetékes hatóságok kivizsgálnák. Tehát ennyiben lehet, hogy felmenteném a Jobbikot, lehet, hogy bűncselekményt nem követnek el, azonban az a visszás ebben az egész történetben, ahogy ők berobbantak a magyar politikai közéletbe, ahogy meghirdették ezt a programjukat, ahogy kifejtették azt, hogy a rokonoknak, ismerősöknek juttatott állások, lehetőségek teljesen összeférhetetlenek a politikai nézeteikkel, ugyanakkor azt látjuk, mint ha az történt volna, hogy egy rókát beeresztettek egy tyúkólba, és mindenki fut mindenfelé.

Köszönöm.

***

Köszönöm a szót, elnök úr. Pontosítanám az előbb elmondottakat. Azt említettem, hogy ezekben az ügyekben nem folynak vizsgálatok, holott van egy ügy. Kovács Béla nevét valamennyien ismerjük itt a parlamentben, ahol az európai uniós korrupciós ügynökség, az OLAF folytat vizsgálatot fiktív foglalkoztatások miatt. Mint európai parlamenti képviselő szintén a Jobbik háttérembereit foglalkoztatta és juttatott nekik állást, pénzt az uniós forrásokból. Ott úgy látszik, egy kicsit szigorúbbak a hatóságok, komolyabban veszik akár az etika felé elhajló követelményeket.

Reméljük, hogy a Jobbik pártvezetését és tagságát is eléri majd ez a követelményszint.

Köszönöm.

(Igazságügyi Minisztérium)