Völner Pál államtitkár Hollik István (KDNP) képviselő az igazságügyi miniszterhez intézett kérdésére válaszolt 2016. április 4-én az Országgyűlésben.

Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház!

A helyi közpénzekkel való felelős gazdálkodás, ezáltal a közélet tisztaságának gazdasági szempontból történő biztosítása érdekében az önkormányzatokról szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény részletesen szabályozza a képviselők vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségét. Eszerint megválasztásuktól számított 30 napon belül és minden év január 1-jén 30 napon belül kötelesek vagyonnyilatkozatot tenni, s ehhez csatolni a velük közös háztartásban élők, hozzátartozójuk vagyonnyilatkozatát. Ennek kapcsán jelezni kell, hogy a vagyonnyilatkozat megtételére, hogy évente egyszer kerül sor, az csak a januári vagyonállapotot tükrözi, az év közben bekövetkező változásokat nem, nincs kötelezettség ugyanis arra vonatkozóan, hogy az önkormányzati képviselő év közben aktualizálja vagyonnyilatkozatát.

Az, hogy milyen vagyonelemek és jövedelmek bevallása kötelező, a helyi önkormányzatokról szóló törvény melléklete határozza meg. Ha a vagyonnyilatkozat vizsgálata során a vagyonnyilatkozat-vizsgáló bizottság az önkormányzatnál azt állapítja meg, hogy a vagyonnyilatkozat nem megfelelő s ez megingathatja a képviselő feladata ellátásához szükséges közbizalmat, úgy a helyi önkormányzatokról szóló törvény rendelkezései alapján összeférhetetlenség megállapításának van helye. Az, hogy a vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárást a bizottságnál bárki kezdeményezheti, a közélet tisztaságát hivatott garantálni.

Az Igazságügyi Minisztérium a sajtóból értesült arról, hogy mivel Juhász Péter vagyoni helyzetével kapcsolatban egyre több kérdés merült fel, a Fidesz vagyonnyilatkozat-tételi eljárást kezdeményezett vele szemben, ami alkalmas lehet a helyzet tisztázására; remélhetőleg a jogszabály megfelelő kereteket nyújt majd ehhez.

Köszönöm.

(Igazságügyi Minisztérium)