Völner Pál államtitkár mondta el a tőkepiac stabilitásának erősítése érdekében tett egyes kárrendezési intézkedésekről szóló 2015. évi CCXIV. törvény módosításáról szóló előterjesztés expozéját, valamint reagált a vitában elhangzottakra az Országgyűlés 2016. június 8-i ülésnapján. Leirat.
Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés!
Az Országgyűlés elé terjesztem a tőkepiac stabilitásának erősítése érdekében tett egyes kárrendezési intézkedésekről szóló 2015. évi CCXIV. törvény, az úgynevezett kárrendezési törvény módosítását. A tervezett módosítás a folyamatban levő kárrendezéssel összefüggő ok miatt válik szükségessé, és kizárólag ezzel összefüggésben, a legszükségesebb körben pontosítja a kárrendezési törvény rendelkezéseit. A kárrendezés gyakorlatában felmerülő problémák indokolják a parlament által 2015. december 15-én elfogadott törvény módosítását.
A 2015-ös év brókerbotrányainak legnagyobb veszteséget elszenvedett csoportok kárát enyhítő kárrendezési törvény kihirdetésére 2015. december 22-én került sor. A kárrendezési törvény 2016. január 1-jét követően hatályba lépett, ezzel megkezdődhetett a kárrendezés iránti kérelmek Kárrendezési Alaphoz történő benyújtása. A kárrendezési kérelmek benyújtására nyitva álló határidő 2016. február 15-ei lezárulását követően a kérelmek Kárrendezési Alap általi elbírálására 2016. március 31-ig került sor. A kárrendezésre jogosultaknak a kárrendezés során megállapított ellenérték kifizetésére 2016. május és június között kerül sor, azaz az ellenérték kifizetése jelenleg is zajlik.
Kárrendezés iránti kérelmet hozzávetőlegesen 32 ezer befektető nyújtott be. Az ellenérték kiszámítása során – hozam levonása és önrész viselése – hozzávetőlegesen 10 ezer befektetőnek a realizált hozama magasabb volt, mint a jelenlegi befektetése, így kárrendezésre az ő esetükben nem került sor. A Kárrendezési Alap várhatóan 21 ezer károsultnak fizet kárrendezést, körülbelül 38 milliárd forint összegben. Ebből már 18 500 károsult részére át is utalta a Kárrendezési Alap a kárrendezés összegét a kifizetőhelynél levő letéti számlára, összesen 32 406 397 168 forint összegben.
A Quaestor és a Hungária károsultjainak kárrendezése a kárrendezési törvény rendelkezéseinek megfelelően haladt. A Kárrendezési Alap beszerezte a befektetési vállalkozásoktól az ellenérték kiszámításához szükséges adatokat. A Quaestor esetében azonban problémák merültek fel, mert a Quaestor által kialakított, korábban nem ismert gyakorlat az volt, hogy a befektetők nem kizárólag a kibocsátáskor vásároltak kötvényeket, hanem a kibocsátást követően másodlagos piacon is, azaz a Quaestor Értékpapír Zrt. irodájában egyes kötvénysorozatokat folyamatosan forgalmaztak. Az ily módon, a másodlagos piacon vásárolt kötvények esetén a vételárban a befektető az időarányos kamatot, a kibocsátás és a vétel időpontja közötti időszakra vonatkozó, még jóvá nem írt kamatot is megfizette, az értékpapírszámlán a kötvény lejártakor pedig a teljes kamatot írták jóvá. Mivel az értékpapírszámla-adatok szerint jóváírt kamat ebben az esetben nem tekinthető teljes egészében a befektetésen felül realizált pénzösszegnek, ezért szükséges pontosítani a kárrendezési törvénynek a hozam meghatározására vonatkozó rendelkezését. A problémát az okozta, hogy a Kárrendezési Alap, amely a törvény rendelkezései szerint járt el, az elmúlt nyolc évben realizált hozam levonásakor a másodlagos piacon vásárolt kötvények esetén az értékpapírszámla-kivonatokon szereplő adatok alapján a ténylegesen realizált hozamnál többet vont le.
A módosítás azért is szükséges, mert a kárrendezési törvény alapvető tézise az volt, hogy a befektetőnek azt a tőkét kell visszakapni, amit annak idején befektetett, azzal azonban, hogy a befektetési vállalkozás által jóváírt, magas hozamok nem tényleges gazdasági tevékenységből fakadtak, így azt a törvény tőketérülésnek tekinti, ezért a Kárrendezési Alapnak le kell vonni az értékpapírszámlán szereplő kötvények értékéből az elmúlt nyolc évben realizált hozamokat. Ha a Kárrendezési Alap a jogszabályi előírások figyelembevételével többet vonna le, mint amivel a befektető ténylegesen gazdagodott, az nem lenne összeegyeztethető a törvény alapvető céljával.
Ez az intézkedés azért bír különös jelentőséggel, mert 10 580 kárrendezésre jogosult elszámolását érinti. Ebből a körből 6155 kárrendezésre jogosult esetén növekedne a megállapított ellenérték, és hozzávetőlegesen 546 kárrendezésre jogosult esetén a levonandó hozam csökkenése miatt immár nem lenne megállapítható a Kárrendezési Alap által fizetendő ellenérték, ezeknél a befektetőknél a levonandó hozam korábban meghaladta a nyilvántartott kötvények értékét, így számukra kifizetés nem került megállapításra. A 6 ezer kérelem felülvizsgálata hozzávetőlegesen 1 milliárd 360 millió forint többletkiadást jelentene.
Összegezve: jelen törvénymódosítási javaslat a kormány azon szándékát tükrözi, hogy a brókerbotrányok legnagyobb veszteséget elszenvedett csoportjának kárát enyhítse, és ennek keretében az igazságos kárrendezés során megállapított ellenérték kifizetése a kárrendezésre jogosultaknak a törvény által előírt határidővel megtörténhessen.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket.
***
Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Asszony!
Sajnos vissza kell néznünk a kezdetekhez. Ha megnézzük, hogy mi történt ebben az esetben, gyakorlatilag egy cég felszámolásra került. Képviselő úr is ügyvéd, tehát tudja, hogy a felszámolási eljárásokból az elmúlt húsz évben ki nyerhette vissza a vagyonát, vagy ki az, aki a követeléséhez hozzájutott, főleg, ha mondjuk, egy olyan besorolási körben van. Tehát a megtérülési arányokkal mindenki tisztában van.
Mindenki tudja, hogy 6 millió forintig volt a Befektető-védelmi Alap kötelezettsége megtéríteni azokat a károkat, amelyek a befektetői oldalról jelentkeztek. Ehhez képest született egy törvény, ahol 30 millió forintig hozzá lehet jutni a követelésekhez, gyakorlatilag – ahogy a bizottsági vitában is többször elhangzott – ex gratia az állam módosított egy jogszabályt, miután széles körű befektetői tömegeket érint ez a csapás, hogy magasabb megtérüléshez juthassanak hozzá. Ugyanakkor nyitva van előttük az a lehetőség, amennyiben a képviselő úr által vizionált, hatalmas vagyontömeget látják, amelyet a felszámoló majd értékesíteni tud, akkor választhatják azt a megoldást, hogy nem élnek ezzel a fajta kárrendezéssel, hanem a felszámolónál sorba állnak, és meg fogják kapni azt az ön szerint magasabb összeget, ami meghaladja azt, amit ebben a törvényben mi kínálni tudunk.
De látható, hogy igényt tartanak erre a kárrendezésre a jogosultak, pontosan azért, mert aki reálisan gondolkodik, és látja a gazdasági folyamatokat, az tudja, nem a felszámolás az a módszer, ahol ma valaki befektetőként visszakaphatja a pénzét. Tehát minden más, ami ezzel ellentétes állítás, olcsó politikai haszonszerzés, ami természetesen itt a Ház falai között megengedett, de illene megvizsgálni azt, hogy az alapproblémát az okozta, hogy ez a cég csődbe ment, ez a cég felszámolásra került, ehhez képest minden intézkedés, amit a kormány vagy a parlament meghozott, csak javított a befektetők helyzetén.
Az az értesítés, amit kiküldött a Kárrendezési Alap a jogosultaknak, nyilvánvalóan adatokat tartalmazott, hiszen éppen azokból az adatokból kiindulva vitatnak egyes tételeket, éppen ezekből az adatokból kiindulva lehetett tisztázni azt, hogy van például olyan eset, amikor névérték alatt történt az értékesítés, mert erre az esetre is kiterjed, amennyiben névérték alatti; mondjuk, a névérték alatti értékesítésnél is a hozamnál eltérés van, hogy hogyan lehet ezt kompenzálni.
A faktorálás pedig, tudjuk, az üzleti-pénzügyi életben bevett dolog, ne keverjük a jogi fogalmakat, mert az szintén csak megtévesztő. Általában a faktorálásánál alacsonyabb értéken megvesz valaki egy biztos követelést, ahol majd aztán hozzájut a teljes követeléshez, és neki ez az üzlet, a másik félnek pedig az, hogy hamarabb jut a követeléséhez. Itt nem hamarabb jut valaki a követeléséhez, hanem hozzájut egy követeléshez, a másik esetben pedig – ahogy elhangzott a vitában is –, mint a kóbor kutya vacsorája, vagy kap, vagy nem kap, de miután gazdája nincs, nem kap, tehát ezt egész biztosan lehet állítani.
Hogy a felelőssége kinek hol van ebben az ügyben? Szóba került például az ingatlankötvények kérdése, ahol 14 évre visszavetítette az emlékezetet képviselő úr. Én úgy emlékszem, hogy 14 évvel ezelőtt egy másik kormány regnált, az akkori kormány, az Erős János vezette MFB adott sok-sok milliárd forintot például a Quaestor által vitt ingatlanberuházásokhoz, azoknak a megtérülése is erősen kérdéses, mondjuk, a stadionprojektnél, ha ezt vesszük, mert azok általában olyan közösségi kiadások, amelyek üzleti alapon nagyon ritkán megtérülőek. Ezeket általában az állam szokta finanszírozni, és nem hitelből. Tehát aki hitelkonstrukciót választott, megkérdezhetjük, hogy felelősen gondolkodott-e, amikor ezt tette.
Mondom, 2010-ben lépett a jelenlegi kormány kormányzati pozícióba, tehát a megelőző időszak történései, hogy kinek mekkora alaptőkéje volt, az akkori Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete miért lazított azon az ellenőrzési metóduson, amit aztán csak a Nemzeti Bankba történt betagolásnál, a törvénymódosításoknál sikerült szigorítanunk, és rögtön kibuktak ezek a pénzügyi problémák a brókercégeknél, éppen hogy dicséret és elismerés illette a kormányzatot, hogy végre olyan irányba tudtuk terelni Magyarországon a pénzügyeket, amely a kiszámíthatóságot és a tőkepiaci megbízhatóságot garantálja.
Köszönöm szépen a figyelmet.
(Igazságügyi Minisztérium)