Völner Pál államtitkár Gaal Gergely (KDNP) azonnali kérdésére felelt az Országgyűlés 2017. november 27-i ülésnapján. A válasz és a viszontválasz leirata.

Tisztelt Ház!  Tisztelt Képviselőtársaim!

Jelenleg Czeglédy Csaba és társai ellen bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények elkövetése miatt folyik az eljárás.
A gyanú szerint a DK és az MSZP házi ügyvédje irányításával létrejött bűnszövetkezet 2011 és 2016 között olyan hálózatot hozott létre, amely diákmunka-közvetítéssel is foglalkozott. Sajtóinformációk szerint november 24-én a NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatósága központjában tett tanúvallomást Gyurcsány Ferenc felesége, Dobrev Klára, akinek azért kellett a hatóság kérdéseire válaszolnia, mert a tulajdonában álló Altus Zrt. több alkalommal is nagyobb pénzösszeget adott Czeglédy Csabának, akit 3 milliárdos költségvetési csalással gyanúsítanak.

A kölcsönszerződések olyan elemeket is magukban foglaltak, mint késedelmi kamat, személyi biztosíték és azonnali inkasszó, amelyek a baráti kölcsön helyett üzletszerű hitelezést feltételeznek. Felmerül a kérdés, hogy vajon Gyurcsány Ferenc cége rendelkezett e megfelelő engedéllyel pénzügyi kölcsön nyújtására. Amennyiben nem, úgy felmerül a bűncselekmény gyanúja, vagyis jogosulatlan pénzügyi tevékenység bűntettét valósította meg.

Gyurcsány Ferenc, a bukott baloldali miniszterelnök és felesége, Dobrev Klára azt állították, hogy mindössze baráti segítségnyújtásról volt szó a Czeglédy-ügyben, ennek mégis szöges ellentétére utalnak a szerződésben rögzített feltételek, köztük a jegybanki alapkamaton felül kikötött több ezer eurónyi pénz. „Az olajügyhöz érdemi hozzászólnivalóm nem tud lenni”, mondta Dobrev Klára a saját közösségi oldalán közölt jegyzőkönyvben, amelyben kiderül, hogy egy politikai ügyről beszél, ahelyett, hogy érdemi választ adna, és ily módon tisztázná magát a felelősség alól. Gyakorlatilag nem adta meg a választ, miért nyújtott pénzt kedvenc házi jogászának, Czeglédy Csabának.

***

Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársam!

A kormány és a Fidesz azt tartja legfontosabbnak, hogy minél előbb az ügy sértettjeinek kárrendezésére sor kerüljön, tekintettel a kiszolgáltatott helyzetükre. A Fidesz–KDNP október 10-én országgyűlési határozati javaslatot nyújtott be, amelyben méltányosságon alapuló kárrendezés kifizetését kéri a magyar kormánytól. Az Országgyűlés november 14-én elfogadta a Czeglédy-ügy károsultjainak rendkívüli kárrendezéséről szóló határozati javaslatot, így adott a lehetőség a károsultak lehető leggyorsabb kárrendezésére. Ez a kárrendezés azonban nem eredményezheti azt, hogy a kártérítés megfizetése alól a károkozó mentesüljön. Amennyiben kiderül, hogy az MSZP és a DK finanszírozását segítette elő Czeglédy Csaba bűnszervezete, akkor a kárrendezésre kifizetett összeget le kell vonni az érintett pártok állami támogatásából.

Összességében kijelenthető, hogy a Czeglédy-ügyben az egész magyar baloldalnak súlyos etikai és politikai felelőssége van.

(Igazságügyi Minisztérium)