Az eredményesebb versenyfelügyeleti eljárást nevezte a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló törvény módosítása céljának az igazságügyi tárca államtitkára az ismertetésében az Országgyűlés 2017. október 3-i ülésnapján.

Koncepcionális változások nem szerepelnek a tisztességtelen piaci magatartásról és a versenyjogról szóló törvény módosításában, annak célja mindössze az, hogy a jövő januártól életbe lépő új eljárási kódexekhez igazodjon – tette hozzá Völner Pál.

Közölte azt is: bár új szabályok lépnek érvénybe januártól a közigazgatás eljárásaira vonatkozóan, az arról szóló törvény csupán az általános előírásokat tartalmazza, azokat az eljárásokat azonban, amelyek az általános szabályok alapján nem rendezhetők – és ilyenek a versenyjogi eljárások is – külön törvényben kell kezelni. Ennek megfelelően a kartellgyanúval, a visszaélés erőfölénnyel vagy a fogyasztókkal szembeni visszaéléssel kapcsolatos eljárások szabályait kell módosítani.

Völner Pál megjegyezte ugyanakkor: az előterjesztés elsősorban az ügyféljogok érvényesítése érdekében tartalmaz kisebb korrekciókat. Emellett átláthatóbbá válik a jogszabály struktúrája – ígérte.

Önálló eljárástípust is bevezet a módosítás arra az esetre, ha egy határozat az ügyfél félrevezető magatartásának eredményeként született, ilyenkor lehetőség van annak visszavonására. 

A javaslat a versenyhivatallal szoros együttműködésében készült, széles szakmai egyeztetés eredményeként – mondta az államtitkár.

(MTI)