Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára szerint a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások most zárult emlékévének az a legkedvezőbb tapasztalata, hogy mennyire magukénak érezték az emberek, a települések, és hogy a nemzet egységes a Gulág megítélésében.

Az államtitkár az M1 aktuális csatornán 2017. március 2-án azt mondta: az elmúlt két évben állított emlékművek arra figyelmeztetnek, nehogy „bárki a jövőben megtévesztéssel, erővel vagy bármi hasonló módon hatalomra kerülve aljasságokat kövessen el a nemzet ellen”.

Völner Pál beszélt arról a pénteken tartandó konferenciáról is, amelyet az 1953 és 1956 között a Komárom-Esztergom megyei Csolnokon fenntartott kényszermunkatáborról tartanak. A tanácskozáson a történelem iránt érdeklődő fiatalok is részt vesznek tanáraikkal együtt - fűzte hozzá.

Csolnokon több száz rab dolgozott a szénbányában 12 órás műszakokban, de még így is emberibb körülmények között éltek, mint például egy gyűjtőfogházban – mondta az államtitkár.

A kormány a 2015-ös évet a 70 évvel ezelőtt a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékévévé nyilvánította, majd az emlékévet 2017. február 25-éig meghosszabbította.

(MTI)