A rakparti felújítások mellett is zökkenőmentes volt a hajózás a Dunán, folyamatos egyeztetéssel sikerült megoldani, hogy mindig legyen olyan szabad kikötőállás, amit meg lehet közelíteni - mondta Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, a Magyar Hajózási Országos Szövetség (MAHOSZ) elnöke az MTI-nek.

Hozzátette, sikerült az átjárhatóságot úgy biztosítani, hogy minimális mértékben legyen akadályozva a hajózás, emellett a kivitelezési munkákat is sikerült határidőre lezárni.

Beszámolt arról is, hogy a MAHOSZ és a Személyhajósok Szövetsége pénteken találkozott azoknak a cégeknek a vezetőivel, képviselőivel, amelyek érintettek voltak a rakpart Dagály fürdőtől Margit hídig terjedő szakaszának beruházásaiban. A szövetségek megköszönték többek között a tervezőknek, a kivitelezőknek, a beruházó fővárosnak, a szakhatóságoknak, a buszos társaságoknak, a fuvarozó cégeknek és a hajósoknak, hogy valamennyien mindvégig nyitottan álltak a felújításokhoz.

A tervező például a további működtetés szempontjait is figyelembe vette, a közlekedési rend kialakításánál pedig meghallgatták a hajós társaságok és buszos cégek felvetéseit is. Ennek azért van jelentősége, mert a hajóstársaságok évente több mint kétmillió utast szállítanak a turizmus keretében, az érintett szakaszon pedig esténként több mint kétezer utast szállítanak be a hajókra. A forgalmi rend fennakadása ezt a fajta turizmust, közvetve pedig a cégek működését veszélyeztette volna, az együttműködésnek köszönhetően sikerült azonban a munkálatok alatt is megoldani az utasok beszállását - mondta a MAHOSZ elnöke.

(MTI)