„Mindannyian büszkék lehetünk arra, hogy Magyarország most olyan helyzetben van, rendelkezik annyi forrással, hogy több olyan tartozását is törleszteni tudja, mint például ennek az útfelújításnak a megvalósítása” – mondta Völner Pál, a térség országgyűlési képviselője, megyei fejlesztési biztos, az IM parlamenti államtitkára Nyergesújfalun, a Beloiannisz utca – 10. számú főút csomópontjának avatásán 2016. október 13-án.

Kép letöltéseFotó: Véssey Endre/IMHozzátette, Komárom-Esztergom Megyében sok hasonló projektet zártak az elmúlt időszakban, és idézte Mihelik Magdolnát, Nyergesújfalu polgármesterét is, aki felszólalásában arról beszélt, hogy a jó és észszerű gazdálkodásuk miatt az adósság-konszolidációból kimaradt településeknek kaptak most lehetőséget hasonló beruházások megvalósítására. Völner Pál elmondta: jövőre 100 milliárd forint fog rendelkezésre állni hasonló célokra. Az eseményen felszólalt még Czunyiné Dr. Bertalan Judit országgyűlési képviselő, kormánybiztos és Barabás Zsolt, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Komárom-Esztergom megyei igazgatója is.

(IM)