Az ellenzéki pártok támogatásával már idén megszülethet az új Quaestor-törvény, az új javaslatban bővült a cégek köre, a 30 milliós értékhatár a korábbi hozamokkal csökken, és 3 millió forint fölötti 11 százalék önrészt kell vállalni – mondta ki Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára.

Az államtitkár a javaslat benyújtása után szerdán sajtótájékoztatón elmondta, hogy a parlamenti  képviselők négyötödének támogatása szükséges ahhoz, hogy még az idén megszülethessen az új Quaestor-törvény, ehhez  az ellenzéki pártok együttműködését is kéri a kormány, ennek hiányában ugyanis csak februárban kezdődhet a törvényjavaslat érdemi tárgyalása.

Völner Pál felidézte: az Alkotmánybíróság (Ab) megsemmisítette a jogszabály egyes rendelkezéseit, ezek korrigálása megtörtént. Példaként említette, hogy azokra az esetekre vonatkozik majd a törvény, amelyeknél ugyanaz a cégcsoport forgalmazott és bocsátott ki a kötvényt, tehát a cégek köre bővülni fog. A 30 millió forintos értékhatárt nem kifogásolta az Ab, de észrevételezte, hogy nem lehet általános kártérítés, hanem a korábbi hozamokkal, kamatokkal csökkenteni kell az összeget, ennek is eleget tesz az új jogszabály.


Kép letöltéseFotó: Véssey Endre
A 30 millió forintos kártalanítási határon belül a Befektető-védelmi Alap (Beva) korábbi szabályzatához hasonlóan az önrészt viselni kell, ennek mértéke 3 millió forintig nulla százalék, az afölötti összegnél 11 százalék. Mintegy 32 ezer károsultból 17 ezernek nem kell önrészt viselnie – fűzte hozzá.

Az eseményen készült videó vágatlan változata letölthető a Sajtószobában.

(MTI)