Az Európai Bizottság és az Európai Tanács elvárásait tartalmazza Yves Bot főtanácsnok állásfoglalása – mondta az Igazságügyi Minisztérium államtitkára 2017. július 26-án este az M1 aktuális csatornán.

Völner Pál arra reagált, hogy Yves Bot, az Európai Bíróság főtanácsnoka a magyar és a szlovák kereset elutasítását javasolta állásfoglalásában a menedékkérők tagállamok közötti elosztását célzó uniós mechanizmus ellen indított perben.

Az államtitkár úgy fogalmazott, a főtanácsnok azt mondta, amit a tanács, illetve a bizottság hallani szeretett volna tőle.

Hozzátette, Magyarország és Szlovákia a kvótaperben benyújtott keresetben arra is hivatkozik, hogy egy jogalkotási folyamatról volt szó, ennek tényét a bíróság egy más ügyben hozott, 2015-ös döntése is megerősíti.

"Tehát én nem érzem jogilag lefutottnak ezt a történetet, ha pedig ezzel ellentétes döntés születik a bíróságon, akkor az további következtetésekre kell, hogy okot adjon nekünk, és akkor szerintem erősebb kijelentéseket kell, hogy tegyünk" mondta.

(MTI)