Völner Pál, az igazságügyi tárca parlamenti államtitkára a jogi segítségnyújtásról szóló törvény módosításáról szóló expozéjában az eljárások egyszerűsítését, a bürokrácia csökkentését nevezte a négy területen változtató javaslat céljának az Országgyűlés 2016. november 10-i ülésnapján.

Példaként hozta, hogy a polgári perrendtartásban a végrehajtás megszüntetése, korlátozása iránt megindított perben megszűnik a párhuzamosság, vagy a végrehajtási perben döntenek az érvénytelenségről, vagy a később indított per felfüggeszthető lesz az első jogerős elbírálásáig.

Beszámolt arról is, hogy kiegészítik az elektronikus okiratkezelés szabályait és rögzítik az adatok megőrzésének módját, továbbá egyszerűsítik az elektronikus kapcsolattartást. Módosítják a jogi segítségnyújtásra vonatkozó rendelkezéseket is annak érdekében, hogy ne üresedjen ki ez a forma, továbbá megállapítják a minimumszabályokat a bűncselekmények áldozatainak jogi támogatására vonatkozóan.

Völner Pál tájékoztatása szerint a javaslat tartalmazza azt is, hogy az érdi járásbíróság létrehozásának határidejét egy évvel meghosszabbítják, így az 2019. január 1-jén állhat fel. Ezzel párhuzamosan a környéki járásbíróságok illetékességi területét is megváltoztatják – tette hozzá.

Az általános vita lezárása után Völner Pál azt mondta, az elkövetkezendő egy évben a kiegészítő jogszabályok rendszerét is kialakítják a polgári perrendtartáson belül. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a pártfogó ügyvéd csak a peres eljárásokban vesz részt. A nem peres eljárásokban is létezik jogi segítségnyújtás, de ott azért nem említik meg külön, mert a segítségnyújtó nem pártfogó ügyvédként szerepel – tette hozzá.

(MTI)