A gyermekek és az ifjúság védelmével indokolta az Európa Tanácsnak a gyermekek szexuális kizsákmányolás és szexuális zaklatás elleni védelméről szóló egyezményének kihirdetését és az ezzel kapcsolatos módosításokat az igazságügyi tárca parlamenti államtitkára az Országgyűlés 2015. június 12-i ülésén.

Répássy Róbert fontos feladatnak nevezte az egészséges testi és lelki fejlődés biztosítását, a védelem megszervezését, a veszélyeztetettség megelőzését. Ennek egyik eszközeként a büntetőjogot jelölte meg.

A kormány korábbi intézkedései között említette a gyermekbarát igazságszolgáltatás megteremtését, a gyermekvédelmi és gyámügyi törvények módosítását. A több éves folyamat folytatásaként beszélt az egyezmény kihirdetéséről, utalva arra, hogy az átültetéshez számos nemzetközi követelménynek meg kellett felelni, s mára nincs akadálya a kihirdetésnek.

Az államtitkár szólt arról is, hogy az ET-egyezményt 2007-ben 47 tagállam írta alá és már 36-an ratifikálták, Magyarország pedig 2010-ben csatlakozott hozzá.

Répássy Róbert szavai szerint a javaslat javítja a potenciális bántalmazók kiszűrését, rendezi az elkövetők adatainak államok közötti továbbításának kérdését és szankciókat is meghatároz. Megjegyezte: a parlament 2014 végén ezen is túlmutató szabályozást fogadott el, amikor kimondta, hogy nem évülhetnek el a 18 évnél fiatalabbakat szexuálisan bántalmazók tettei.

(MTI)