Közös feladat és felelősség, hogy minél több emberhez eljussanak a Gulág túlélőinek történetei, de különösen az, hogy a most felnövekvő nemzedék tisztában legyen azzal, ami 600-800 ezer magyarral és családtagjaikkal történt – mondta az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a Szovjetunióba elhurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapja alkalmából rendezett megemlékezésen, 2016. november 25-én Budapesten.
A Gulág áldozatainak emlékkövénél tartott ünnepségen Völner Pál úgy fogalmazott:
Az elhurcoltak létszámát sem tudhatjuk pontosan, mivel csak az embertelen események után mintegy fél évszázaddal vált ismertté hivatalosan a sorsuk – tette hozzá.
Az államtitkár hazugnak és cinikusnak nevezte a „málenkij robot”, azaz a „kis munka” kifejezést, amelynek jegyében az otthonukból, a hazájukból elhurcolták az embereket, hogy aztán több ezer kilométerrel távolabb, embertelen körülmények között akár halálra is dolgoztassák őket.
Arról is beszélt, hogy a hadifoglyok kiirtása nem volt célja a sztálini diktatúrának, egyszerűen csak nem számított az életük, fogyóeszköznek tartotta őket a gőgös moszkvai vezetés, amely a nagyratörő és a legtöbb esetben értelmetlen terveit akarta kiviteleztetni a foglyokkal.
Völner Pál hozzátette, hogy a gyűjtőtáborokban olyan körülmények voltak, amelyeket túlélni és ép ésszel kibírni nehéz volt, aki pedig szökni próbált, azt gondolkodás nélkül megölték, hiszen az életük mit sem számított a fogvatartóiknak.
Az államtitkár cinikusnak nevezte a Gulág elnevezést is, amely a „Javítómunka-táborok Főigazgatósága” orosz nyelvű rövidítéséből származott. Úgy fogalmazott:
Kép letöltése
Arról is szólt, hogy a csontig ható hideg, vagy amikor az időjárás elviselhető lett volna, akkor a bogarak, az élősködők sokasága, az embertelen nehézségű munka, a lehetetlen higiénés körülmények, a túlzsúfoltság és az éhezés miatt óriási volt a halandóság. A túlélők arról számoltak be, hogy például az 1026-os számú központi lágerben és altáboraiban 1945 januárjától 1947 decemberéig a körülbelül 10 ezer elhurcolt polgári személy közül mintegy 4600-an haltak meg, a 6031-es számú táborban pedig egy év alatt csaknem 2500 vesztették életüket.
Felidézte: a leghíresebb túlélő, a Nobel-díjas író, Alekszandr Iszajevics Szolzsenyicin becslése szerint 50 millió ember járta meg a kényszermunkatáborokat. Hozzátette: egy 1993-as kutatás szerint, amelyet jobb híján a valószínűleg nem túl pontos és igaz szovjet archívumok alapján végeztek,1934 és 1953 között összesen több mint egymillió embert halt meg a szovjet lágerekben.
Más becslések szerint azonban
Völner Pál hangsúlyozta: a Szovjetunióba hurcolt és onnan visszatért magyaroknak még arra sem volt lehetőségük, hogy kibeszéljék a történteket, mivel hivatalosan nem volt szabad beszélni a sztálini diktatúra rémtetteiről. Legfeljebb szűk családi körben mondhatták el, hogyan alázták meg őket vagy éltek állati sorban, s hogyan nézték végig egy-egy bajtársuk értelmetlen és fájdalmas halálát – mondta.
A „Ki tud többet a Szovjetunióról?” címmel megrendezett vetélkedőre utalva az államtitkár megjegyezte: a Gulágra hurcoltak tudták a legtöbbet a Szovjetunióról, az elnyomó rezsim egészét a saját bőrükön tapasztalták, viszont senki nem kérdezte őket és a történtekről hallgatniuk kellett. Hozzátette: ha a munkahelyen megtudták valakiről, hogy megjárta a lágervilágot, még az is gyakran megtörtént, hogy elfordultak tőle.
Nemcsak azok az áldozatok, akik az életüket vesztették a Gulágon, hanem azok is, akik túlélték a rabszolgaság hosszú éveit, és végül hazatérhettek – mutatott rá. Hozzátette: ezeknek az embereknek a családtagjai is áldozatoknak tekinthetők, mivel szeretteik hazatértéig folyamatos bizonytalanságban kellett élniük, majd szembesülniük kellett azzal, mit tett az embertelen rezsim a hozzátartozóikkal és még a hallgatásban is osztozniuk kellett.
Völner Pál közölte: ahogy a Szovjetunióba elhurcoltak, úgy az egész ország némán tűrt fél évszázadon át, de „Magyarország úgy döntött, hogy véget vet a némaságnak és a hazugságnak és a valóságról fog szólni, legyen az múltja vagy jelene”.
mert 1953-ban ezen a napon 1500 politikai elítélt érkezhetett haza a Szovjetunióból. Völner Pál felidézte: azért választották ezt a dátumot, mert 1953-ban ezen a napon érkezett vissza Magyarországra a táborokból szabadon bocsátott rabok egy nagy csoportja.
A megemlékezésen az államtitkár mellett Nagyné Pintér Jolán, a Gulágokban Elpusztultak Emlékének Megörökítésére Alapítvány elnöke, valamint Galgóczy Árpád Gulág-túlélő emlékezett meg az elhurcoltakról. A Gulág áldozatainak emlékkövénél többek között Antall Józsefné, Mádl Dalma, továbbá a kormány, politikai pártok és más szervezetek képviselői, valamint civilek helyezték el koszorúkat, illetve virágaikat.
(MTI)
