Magyarország is támogatja a tallinni nyilatkozatot, amely megteremtené a lehetőségét például egy kommunista rendszerek bűneit vizsgáló különleges intézmény létrejöttének – közölte Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára augusztus 23-án az MTI-vel.

Az államtitkár az Észtország fővárosában a totalitárius diktatúrák európai áldozatainak világnapja alkalmából tartott konferencia szünetében telefonon elmondta: a nyilatkozat történelmi lehetőséget biztosít arra, hogy a náci bűnök mellett a kommunista bűncselekmények is előtérbe kerülhessenek, az elkövetőket pedig elszámoltathassák.

Kép letöltésefotó: eihr.ee

A konferencián az észt és a magyar félen kívül képviseltette magát Csehország, Grúzia, Lengyelország, Litvánia és Portugália is – tette hozzá.

Az úgynevezett tallinni nyilatkozatban egyebek mellett az áll, hogy a támogatóknak fel kell lépniük a totalitárius rendszerek ellen, függetlenül attól, hogy mely ideológia talaján állnak, illetve milyen formában jelentkeznek.

Rögzítették azt is, hogy a totalitárius rendszerek által elkövetett bűncselekmények áldozatainak joga van az igazságszolgáltatáshoz. Sajnálatos módon a kommunista rendszerek bűnei miatt indított nyomozás és vádemelés elégtelen és következetlen volt egyes országokban.

A jelenleg működő, nemzetek feletti bíróságok hatásköre nem terjed ki a kommunista rendszerek által elkövetett korábbi bűncselekmények kivizsgálására és a bűnösök megbüntetésére.

Kép letöltésefotó: eihr.ee

„Szükségesnek tartjuk annak a lehetőségnek a vizsgálatát, amely eredményeként nemzetek feletti együttműködés keretében egy, a totalitárius, köztük a kommunista rendszerek bűneit vizsgáló különleges intézmény jöhessen létre, miként ez a nácik által elkövetett bűncselekmények vizsgálata és a bűnösök megbüntetése esetében történt” – sorolta az államtitkár a dokumentum pontjait.

A nyilatkozat támogatói felszólítottak minden európai országot, hogy erkölcsileg és anyagilag támogassa a totalitárius rendszerek történetének vizsgálatát, megakadályozva ezzel a történelmi tények manipulálását és előmozdítva a vizsgálatok eredményének bemutatását.

Répássy Róbert szerint a konferencián fontos téma volt továbbá a Biszku-ügy, a jelenlévők nagy érdeklődést tanúsítottak ezzel kapcsolatban.

(MTI)