Felháborító, hogy Brüsszel még mindig ránk akarja kényszeríteni a betelepítési kvótát. Magyarország továbbra sem fogadja el a kívülről kényszerített menekültkvótát, és erre az álláspontra kötelezi a kormányt a magyar emberek döntése is - mondta Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára szerdán az MTI-nek.

A kormány képviselője hozzátette: a kényszerbetelepítésről szóló per diszkriminatív, hiszen alig van tagország, amely teljesítette az elvárt számú migráns befogadását, de Brüsszel csak a bevándorlást elvi alapon ellenző országokat büntetné az eljárással.

Völner Pál azok után nyilatkozott telefonon az MTI-nek, hogy a luxembourgi székhelyű Európai Bíróság szerdán tárgyalta a kötelező jellegű határozat végre nem hajtása miatt Csehországgal, Lengyelországgal és Magyarországgal szemben megindított kötelezettségszegési eljárásokról szóló beadványt.

Az államtitkár elmondása szerint a magyar fél újra elmondta jogi érveit a kvótákkal szemben: álláspontjuk szerint joguk volt a migráció kérdésében elutasítani a végrehajtást, mert annak a belső biztonságra, közrendre gyakorolt hatásait negatívnak tartják. A szükségesség és arányosság pedig ebben az esetben nem vizsgálható, mert irreguláris migrációról van szó - tette hozzá.

Az államtitkár közölte továbbá: diszkriminatív a per, mert több olyan országgal szemben sem indult kötelezettségszegési eljárás, amely nem teljesítették a vállalt kvótát.

Völner Pál elmondása szerint a főtanácsnoki vélemény július 29-ére készül, és az ősszel várható bírósági döntés az ügyben. Ennek kimenetelével kapcsolatban Völner Pál biztatónak nevezte, hogy a bíróság kérdései jogértelmezéssel kapcsolatosak, ami azt jelzi, érdemben foglalkoznak a magyar fél indokaival.

Mint mondta, felháborítónak tartja, hogy Brüsszel még mindig a tagállamokra akarja kényszeríteni a betelepítési kvótát. Felidézte, hogy rendre felmerülnek olyan tervek az uniós intézményekben, amelyek célja a kényszerbetelepítés, és ezeket az elképzeléseket a hazai, bevándorláspárti ellenzék is támogatja, ha csak módja van rá.

"Meggyőződésünk, hogy az egyszeri kvóta csak a kezdet lenne, a bevándorláspártiak valódi célja az, hogy állandó, felső korlát nélküli, automatikus kötelező kvótát, vagy más néven áttelepítési mechanizmust vezessenek be" - mondta Völner Pál, és hozzátette, a kvóta elleni küzdelemben a pernél is fontosabb, hogy a május 26-i európai parlamenti választáson Magyarország egyértelmű üzenetet küldjön Brüsszelnek: a bevándorlást meg kell állítani.

(MTI)