Az alaptörvény jelenlegi módosítása arról szól, hogy még erőteljesebben ki akarjuk fejezni nemzeti önazonosságunkat, annak védelmét, hiszen ez az államnak kötelezettsége – közölte az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára 2016. október 14-én Mezőberényben.

A 20. század legnagyobb kataklizmája, a második világháború keletkeztette azokat az eseményeket, amelyek történelmünk részét, önazonosságunkat jelentik – tette hozzá Völner Pál, mielőtt a város főterén felavatta a Forrás című szobrot és a Hazatérés kútját.

Kép letöltéseFotó: Véssey Endre/IM

Az államtitkár azt mondta: látható, hogy az állam nem volt abban az állapotban, hogy meg tudta volna védeni a német megszállás után az itt élő zsidókat, meg tudta volna akadályozni a szovjet hadsereg betörését, a lakosság elhurcolását málenkij robotra, és a háborút követően a németek kitelepítését, a ránk kényszerített lakosságcserét, amely a családokban, közösségekben maradandó károsodást okozott. A tragédiák emlékét őrzik a mai napig.

A Hazatérés kútjának elnevezésére utalva Völner Pál kiemelte, hogy mindig van újrakezdés, mindig van jövő.

Kép letöltéseFotó: Véssey Endre/IM

A közelgő alkotmánymódosításra visszatérve azt hangsúlyozta, hogy ma ismét meg kell védeni magunkat, a helyi közösségeket, az országot, hogy még sokáig élhessen ezen a földön a magyarok közössége.

Siklósi István, Mezőberény független polgármestere arról szólt, a képviselő-testület azért támogatta a szobor és a kút megalkotását, hogy a város lakossága így emlékezzen a holokausztra, a helyi németség Németországba telepítésére, a málenkij robotra, a magyar–csehszlovák lakosságcserére, a fővárosiak Mezőberénybe való 1951-es kitelepítésére és a kuláküldözésekre.

Kép letöltéseFotó: Véssey Endre/IM

A stilizált nőalakot ábrázoló szobor Lestyán-Goda János és Rohonczi István alkotása. A szobor megformálását a Nemzeti Kulturális Alap támogatta, míg a szökőkút megépítését az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

(MTI)