A Nemzetgazdasági Minisztérium és az Igazságügyi Minisztérium bevonásával megkezdődött a fair bankrendszer megteremtéséről szóló törvény kidolgozása – mondta Répássy Róbert 2014. október 7-én a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

A jogszabályban új alapokra helyezik a fogyasztási kölcsönök folyósításának feltételeit, mert a jelenlegi szabályok mellett a bankok tisztességtelen szerződési gyakorlatot folytattak – közölte az igazságügyi tárca államtitkára.

A törvény kidolgozásába bevonják a Magyar Nemzeti Bankot (MNB) és a Bankszövetséget is – tette hozzá.

Azt akarják elérni, hogy az ausztriaihoz vagy a németországihoz hasonló fogyasztóvédelmi szabályok vonatkozzanak a Magyarországon működő bankokra is, és ennek érdekében erősíteni kívánják az MNB pénzügyi felügyeleti szerepét is – fűzte hozzá.

A törvénytervezet már a jövő heti kormányülésen szóba kerülhet – mondta Répássy Róbert.

(MTI)