A büntetőjogi tárgyú törvények módosításáról szóló javaslatot Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára a jogbiztonsággal indokolta az Országgyűlés 2017. március 7-i ülésnapján.

Emlékeztetett ugyanis, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) a pártatlanság követelményére hivatkozva úgy döntött: a nyomozási bírót ki kell zárni az ügy érdemi elbírálásából.

A jogalkotó ezért most az Ab-határozatnak megfelelő módosítást javasol a büntetőeljárási és a büntetés-végrehajtási jogban. Ha a Ház elfogadja az előterjesztést, a törvény kimondja: a vádemelés után a bíróság további eljárásából ki van zárva az, aki a vádemelés előtt nyomozási bíróként vagy annak határozata elleni fellebbezés tárgyában eljárt.

Tágítanák ugyanakkor a nyomozási bíró hatáskörét, aki így az előzetes letartóztatás meghosszabbítása és az ideiglenes kényszergyógykezelés felülvizsgálata ügyében az elrendeléstől számított egy éven túl is döntést hozhatna – ismertette Völner Pál.

A javaslatnak arról a részéről is beszámolt, amely a határzárral összefüggő bűncselekmények eljárását érinti. Az ombudsman is kritizálta – idézte fel –, hogy ezen a területen nem érvényesítették a fiatalkorúakra vonatkozó külön eljárási szabályokat, megkülönböztetett bánásmódot. Ezen most változtatnak, és alkalmazni fogják a rájuk érvényes eljárási előírásokat.

Völner Pál válaszában megköszönte a felszólalók szakmai támogatását, a szocialista vezérszónoknak pedig azt felelte, hogy bíróságok bővítése meghaladja jelen javaslat kereteit. Minden intézkedés azt szolgálja, hogy csökkenjen az ágazat leterheltsége – tette hozzá.

(MTI)