Írásos választ küld a magyar kormány ezen a héten az Európai Bizottságnak abban a kötelezettségszegési eljárásban, amelyet Brüsszel amiatt indított, hogy Magyarország nem hajtja végre a kvóták ügyében hozott uniós rendelkezéseket - olvasható a Magyar Időkben.

A mostani számítások szerint a kvótaper az ősz elején befejeződhet - mondta a lap szerdai számában nyilatkozó Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára. Közölte, "ismét világossá tesszük, hogy Magyarország megvédi saját határait, egyúttal nemet mond a migránsok kötelező betelepítésére. Arról, hogy kit fogadunk be, nem határozhat helyettünk az Európai Bizottság, Soros György pedig végképp nem."

Az eljárásról, amelyben Magyarország és Szlovákia az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága előtt támadta meg a migránsok kötelező szétosztásáról szóló uniós rendelkezést, Völner Pál elmondta, a bíróság szakértője, az úgynevezett főtanácsnok július végén teszi közzé véleményét az ügyről. Hozzátette: a szakmai álláspontot nem kell követnie a testületnek, a bírák attól bátran eltérhetnek. A főtanácsnok közlése annyiban azonban mindenképpen lényeges, hogy azt rendszerint rövid időn belül követi az ítélet kihirdetése - fejtette ki.

(MTI)