Előzetes költségtérítéshez kötheti az egyszerű műveleteken – például egy adathordozó másolásán – túlmutató és érdemi munkaerő-ráfordítást jelentő adatigényléseket az információszabadságról szóló törvény módosítása – mondta Répássy Róbert előterjesztői expozéjában, az erről szóló javaslat összevont vitájában 2015. június 30-án az Országgyűlésben.

A kabinet képviselője a változtatást azzal indokolta, hogy a jelenlegi szabályok olyan többletterheket rónak az adatkezelőre, amelyek alapfeladataik ellátását is veszélyeztetik. Ennek a helyzetnek a megváltoztatására a szóban forgó indítvány lehetővé tenné azt is, hogy az adatközlés határidejét egyszeri alkalommal tizenöt nappal meg lehessen hosszabbítani – tette hozzá.

Az államtitkár úgy fogalmazott, a javaslat a közérdekű adatok megismeréséhez fűződő alapjog és a szerzői jogok védelme között is megpróbál egyensúlyt teremteni.

Répássy Róbert emellett szólt arról is, az Alkotmánybíróság korábbi döntésére reagálva az indítvány lehetővé teszi, hogy a minősített közérdekű adatok esetében a bíróság kötelezően kezdeményezheti a titokfelügyeleti hatósági eljárást.

Répássy Róbert, az igazságügyi tárca államtitkára a költségekről szólva kijelentette: a munkadíj csak a munka aránytalan mértéke esetén lesz megfizettethető, ezt a mértéket pedig az adatkezelőnek kell bizonyítania. A szellemi tulajdon kiadása azért korlátozható, hogy abból más gazdasági hasznot ne húzhasson.

A jogorvoslatot a vitás esetekben az Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság, valamint a bíróság látja el – szögezte le azokra a bírálatokra, amelyek szerint az előterjesztő nem tett eleget az Alkotmánybíróság által szabott feladatoknak.

(MTI)