Az Európai Unión belül nyomon követhető a "lopakodó, terjeszkedő jogalkotás, amely a bírói hatalom kiterjesztését, ezzel párhuzamosan a nemzetállamok háttérbe szorítását szolgálja" - emelte ki a Magyar Hírlapnak nyilatkozva az Igazságügyi Minisztérium (IM) parlamenti államtitkára, aki szerint a magyar kormánnyal szemben éppen "Soros György hálózatát jellemzik a maffiamódszerek".

Völner Pál a napilap csütörtöki számában megjelent interjúban kifejtette: "Soros zsoldosai gyakran érzik magukat törvények felettinek, emellett azon vannak, hogy megbízójuk kénye-kedve szerint megpróbálják alakítgatni is a jogrendszert". A milliárdos spekulánsnak megvannak az emberei a hazai törvényhozásban és az Európai Parlamentben is, és hálózata az igazságszolgáltatásban dolgozókra is "rendszeresen megpróbál nyomást gyakorolni" - mondta az államtitkár.

Kiemelte: a kormány mindent megtesz ennek megakadályozására, ezért is született meg a "Stop Soros" törvénycsomag-javaslat. Völner Pál példaként említette, hogy ha a Helsinki Bizottság ügyvédei olyan tevékenységet végeznek, amelyet a magyar törvények tiltanak, akkor velük sem tesz majd kivételt egyik hatóság sem.

Azzal kapcsolatban, hogy a törvénycsomag-javaslat szerint regisztrációra és illetékfizetésre köteleznék az illegális migrációt segítő szervezeteket, elmondta: vannak olyan szervezetek, amelyek nem regisztráltak, de ebben az esetben sokkal enyhébb szankciórendszer érvényesül. Azok ellen viszont az ügyészség eljárást indíthat, akik a külföldi finanszírozást sem vallották be a bíróságon.

Az államtitkár szerint a "Stop Soros" törvénycsomag-javaslat a nemzetközi normákat nem sérti, betartható, de egyúttal megfelelő szankciókat is tartalmaz. Azt mondta: az elmúlt évek történéseit, illetve Soros György legutóbbi megnyilvánulását figyelembe véve nincs kétségük afelől, hogy a törvénycsomagot az uniós bíróságokon, fórumokon megtámadják majd. Miután például kvótaügyben is "igen kreatív volt az Európai Bizottság", azt sem tartja elképzelhetetlennek, hogy kötelezettségszegési eljárás is indulhat Magyarország ellen.

Az IM államtitkára megjegyezte: a "magyar kormányt maffiázó Soros György úgy jár be az EB elnökéhez, Jean-Claude Junckerhez, mint más a rokonaihoz". Völner Pál kiemelte: Soros György "maffiakormánynak nevezte az Orbán-kabinetet", holott "épp az ő szervezeti hálója emlékeztet maffiaműködésre". Az államtitkár szerint ezt igazolja az is, hogy minden átláthatóság ellen folyamatosan tiltakoznak, és "a hallgatás törvénye is épp a maffia sajátja".

Arról, hogy az Európai Bíróság döntése szerint nem lehet pszichológiai teszteket alkalmazni a menekültügyi eljárásban, az államtitkár azt mondta: ez akár kiskaput is jelenthet a migránsoknak, és ez is újabb bizonyíték a "Soros-szervezetek" brüsszeli lobbitevékenységére. Ebben az ügyben is a "Soros-hálózathoz tartozó Helsinki Bizottság" járt el, mint például a hazánkat perlő két bangladesi migráns ügyében - jegyezte meg az államtitkár.

A kvótaügy bírósági szakaszba lépése után egy nagyjából másfél éves folyamat elején tartunk - mondta Völner Pál, aki kizártnak tartja, hogy a magyar országgyűlési választás előtt ítélet szülessen. Az államtitkár szerint a peres ügyet nem befolyásolhatja, hogy most már Thomas de Maiziere német belügyminiszter sem erőltetné a kötelező betelepítési kvótát. Ugyanakkor ha megint azzal a "trükkel" próbálkoznának, hogy a belügyminiszterek tanácsán verjék át a kötelező kvótát, akkor akár kialakulhat egy blokkoló többség - vélekedett.

(MTI)