Péntektől a Magyar Telekom kínálatában is elérhető a Digitális jólét alapcsomag, amely a korábbinál olcsóbb szolgáltatást kínálva célozza meg azokat, akik eddig nem rendelkeztek internet-hozzáféréssel.

A program védjegyhasználatáról szóló megállapodás budapesti aláírásakor Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos azt emelte ki: a sikeres digitális átállás előfeltétele, hogy megfelelő infrastruktúra álljon rendelkezésre és mindenki számára elérhető, megfizethető legyen az internet-szolgáltatás.

Megjegyezte: rövid időn belül a harmadik komoly felmérés mutatja azt, hogy a magyarországi mobiladat-szolgáltatás a világ harmadik legfejlettebbje, azzal pedig, hogy a legnagyobb hazai szolgáltató is felvette kínálatába a Digitális Jólét Alapcsomagot, az szinte mindenhol, minden polgár számára hozzáférhetővé vált.

Kép letöltéseFotó: Soós Lajos/MTI

Hangsúlyozta: reális célkitűzés, hogy Magyarországon két évvel az uniós határidő előtt, 2018-ra váljon mindenki számára elérhetővé a szupergyors, másodpercenként legalább 30 megabájtos letöltést kínáló internet-szolgáltatás, akárcsak az, hogy világszinten is az első államok között lehessünk, ahol a következő évtized elején bevezetik az ötödik generációs (5G) mobilszolgáltatást.

Deutsch Tamás megemlítette: internethasználatban a 16 és 74 éves kor közöttieknél egyetlen százalékkal vagyunk lemaradva a 79 százalékos uniós átlagtól; ez az utóbbi másfél év hat százalékos növekedésének eredménye. Ugyanakkor komoly feladatot jelent, hogy míg az EU-ban 14, addig Magyarországon 19 százalék azok aránya, akik még soha nem éltek a világháló nyújtotta lehetőségekkel.

Megemlítette: noha a programhoz csatlakozás feltétele, hogy a szolgáltató a legolcsóbb csomagjánál legalább 15 százalékkal alacsonyabb árat ajánljon ügyfeleinek, a Telekom e négy ajánlata 20-49 százalékkal olcsóbb a korábbiaknál.

Kép letöltéseRékasi Tibor, a Magyar Telekom lakossági szolgáltatások vezérigazgató-helyettese (b) és Varga Péter, a Digitális Jólét Nonprofit Kft. képviselője a Digitális Jólét Alapcsomag szerződés aláírása után Fotó: Soós Lajos/MTI

Rékasi Tibor, a Magyar Telekom lakossági szolgáltatások vezérigazgató-helyettese az eseményen azt emelte ki: az a cél, hogy mindenki számára hozzáférhetővé váljanak a digitális világ eredményei, amelyek segítik a gazdaság bővülését, a foglalkoztatás növekedését.

Hozzátette: a társaságuk a Digitális jólét alapcsomag keretében bevezetett két-két mobil- és vezetékes csomaggal azt célozza, hogy azok is mielőbb a digitális világ részesei lehessenek, akik eddig nem rendelkeztek internet-előfizetéssel.

Kép letöltéseFotó: Soós Lajos/MTI

Június elejétől pályázhatnak a szolgáltatók az állami tulajdonú védjegy használatára. Deutsch Tamás ennek bejelentésekor felidézte: idén január elsején a korábbi 27-ről 18 százalékra mérséklődött, a jövő év első napjával pedig öt százalékra csökken az internet-szolgáltatás áfája.     Akkor szólt arról is: minden nagy és közepes szolgáltató közölte már, hogy napokon belül pályázik a programba belépésre, többek pedig annak a szándékuknak is hangot adtak, hogy a legkisebbet meghaladó mértékű kedvezményt adnak az e csomagot választó ügyfeleiknek. Megjegyezte, a legutóbbi kutatások szerint másfél millió ember nem nethasználó, és 14 százalékuk anyagi okokkal magyarázza ezt.

Június 28-án, a hazai szolgáltatók közül elsőként a UPC Magyarország vezetőjével írt alá megállapodást az újabb internet-előfizetők bevonását célzó Digitális jólét alapcsomag védjegyének használatáról Deutsch Tamás miniszterelnöki biztos. A Telenor augusztus elsején, hatodik cégként, első mobbilszolgáltatóként szerezte meg a program védjegyhasználatának jogát.

(MTI)